Köszönet az oltásban résztvevőknek – a lakosság és a város nem volt veszélyben

Dr. Cser-Palkovics András közösségi oldalán is köszönetet mondott a szombat este egy fehérvári gyárcsarnokban kiütött tűz oltásában résztvevőknek. „A Katasztrófavédelem rögzítette, hogy a lakosság és városunk nincs és nem is volt veszélyben, a tüzet mostanra teljesen felszámolták, de az utómunkálatok még tartanak.” – írja Székesfehérvár polgármestere. A bejegyzés szövege az alábbiakban olvasható.

„A Katasztrófavédelem és az Arconic-Köfém arról tájékoztatott, hogy ma este 7 körül tűz ütött ki a vállalat gyárcsarnokában, a tűz az egyik olvasztókemence tetején keletkezett az öntödében.

A tüzet városunk és a környező települések tűzoltói eloltották. A Katasztrófavédelem rögzítette, hogy a lakosság és városunk nincs és nem is volt veszélyben, a tüzet mostanra teljesen felszámolták, de az utómunkálatok még tartanak.

Ezúton is szeretném megköszönni a katasztrófavédőink helytállását, akik közül egy, a beavatkozásban részt vevő tűzoltó könnyebb sérülést is szenvedett. Kiemelkedő hősiességét mutatja, hogy a kivizsgálást követően ismét, rögtön szolgálatba állt. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki, egyben egész Székesfehérvár háláját tolmácsolom felé és minden kollégája irányába!”

(A fotó illusztráció)

 

Vörösmarty Rádió


Kövess minket

Kiemelt partnereink

2023. december
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2023-11-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami