Kormányzati támogatás az uszodának, de a SZÉPHŐ is jól járt

A kormányzat két döntésének köszönhetően újabb 128 milliós támogatást kap a Csitáry G. Emil Uszoda költségeire a város, valamint 187 millió forintot takarított meg a SZÉPHŐ Zrt. – számolt be közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester. A városvezető tájékoztatásából kiderül, hogy az újabb döntés értelmében 128 millió forinthoz jut hozzá a város a II. és III. negyedévre, továbbá eltörlésre került az a szabály, ami alapján a lekötöttnél kevesebb gázt felhasználóknak kötbért kellett volna fizetniük, amivel jelentős összeget spórolt a SZÉPHŐ Zrt-n keresztül a város. A teljes posztot IDE kattintva, illetve az alábbiakban olvashatják.

„Az uszoda költségeire újabb 128 millió forint kormányzati támogatást kapunk a kormánytól!

Eddig összesen mintegy 230 millió forintos támogatást kaptunk a Csitáry uszoda nyitva tartására, a létesítmény mostani költségeinél ez létfontosságú segítség volt. Az újabb 128 millió forint az idei II. és III. negyedévre szól. Ezúton is köszönöm a Kormánynak és Schmidt Ádám államtitkár úrnak a döntéseket!

A Kormány eltörölte azt a szabályozást, mely kötbért fizettetett volna azokkal a gázfelhasználókkal, akik kevesebbet fogyasztottak az általuk lekötött mennyiségnél. A gázszolgáltatók szempontjából persze érthető, de a nemzeti és közösségi célok tekintetében nonszensz volt, hogy a szerződések kvázi-büntették volna a spórolást, a Kormány pedig ezt az ellentmondást fel is oldotta.

Városunk (pontosabban a Széphő) ezzel 187 millió forintot takarított meg! Szeretném kiemelni, hogy korábban a földgázt nekünk értékesítő MVM is korrektül járt el, tájékoztatást adott a kötbérről, de nem érvényesítette azt. Köszönöm minden félnek a döntést és annak hatékony végrehajtását!”

dr. Cser-Palkovics András
polgármester

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-05-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami