Kirándulás a Balaton-felvidéken – fotókkal

Szerző: Media24

2023-03-16

Szente Benjámin a Pannon Fényképészkör Egyesület alapító tagja, számos csoportos tárlaton vett részt az egyesület, illetve annak elődjének szervezésében. Tihanyban már kizárólag saját fotóit láthatják az érdeklődők március végéig.

A fotós 2008 óta fényképez, korábban hobbiból, mely később hivatásává is vált. Eleinte családi, és nyilvános eseményeken fényképezett, később az alkalmazott fotográfia több területén is kipróbálta magát.

“Az elmúlt pár évben főként sportfotózással, és ehhez kapcsolódó tartalomkészítéssel foglalkozom a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia alkalmazottjaként és egyéni vállalkozóként Balatonfüreden. Igyekszem a megfelelő pillanatokat összegyűjteni, amik hűen mutatják be egy-egy esemény hangulatát. Izgalmas a sportolók között mozogni, látni a kitartó munkájukat, és átérezni a küzdelmeiket. Ezen kívül leginkább kisvállalkozásoknak dolgozom, amiknek a rendszeres kommunikációjához készítek termékfotókat, portrékat.

A sok digitális utómunkával töltött idő után jólesik a természetbe kilátogatni. Amikor csak lehet, hosszabb vagy rövidebb túrákat teszek, és felfedezem a környék szépségeit. Általában viszek magammal fényképezőt, de többnyire csak egy fix objektívet, így kevésbé figyelek a technikára, és jobban a kompozícióra. A kiállított képek mind egy-egy Balaton-felvidéki túra vagy kirándulás alkalmával születtek, kivonatok sokévnyi élményből.” – vallotta munkássága kapcsán Szente Benjámin.

Kiállítása március 31-ig díjmentesen megtekinthető a Rege Galériában (Tihany – 8237, Tihany, Kossuth Lajos u. 22.)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-03-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami