Két év után ismét tízezrek lecsóztak Fehérváron

Szerző: Media24

2022-09-24

Szép időben, jó hangulatban, több száz csapat részvételével tért vissza két év kihagyás után a Fehérvári Lecsófőző Vigasság. A rendezvényre közel 500 főzőhelyet váltottak meg a csapatok. Baráti társaságok, munkatársak, civil szervezetek próbálták felülmúlni egymás főztjét…és persze pálinkáját. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy Ábrahám Csaba lett az idei lecsókirály vajdasági lecsójával.

A Lecsófőző Vigasság Székesfehérvár egyik legnagyobb közösségi rendezvénye. A kezdetektől fogva sikeres program ötletgazdája-alapítója Sipos József sportújságíró volt, aki hét éven át, haláláig szervezte és vezette is a programot.

A Lecsófőző Vigasság Székesfehérvár egyik legnagyobb közösségi rendezvénye. A kezdetektől fogva sikeres program ötletgazdája-alapítója Sipos József sportújságíró volt, aki hét éven át, haláláig szervezte és vezette is a programot. Az első alkalommal, 2005-ben, még a Fehérvári Vígasságok részeként hatvan bográcsban rotyogott a lecsó, azóta ez a szám sokszor megtízszereződött, és 2022-ben is 480 főzőhelyet foglalt 265 magánszemély, 55 cég és 38 civil szervezet, hogy együtt töltsenek egy napot.

Az Irányi Dániel utcából a Móri útra fordulva már jó hangulat, hangos zene és finom illatok fogadták a Fehérvári Lecsófőző Vigasságra látogatókat. A járványhelyzet miatt az elmúlt két évben nem sikerült megrendezni a hagyományos lecsófőzést, idén azonban zöld utat kapott a rendezvény.

A főzésen rengeteg baráti társaság, civil szervezet, kisebb-nagyobb cégek, vállalatok, szolgáltatók és a fehérvári kulturális élet és közélet ismert arcai is részt vettek. Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András és országgyűlési képviselője Vargha Tamás is ott volt a rendezvényen.

A csapatok nem csak az ízekben, a főzőhelyek kialakításában is versengtek egymással. A „Nem csak a 20 éveseké a világ” Nyugdíjas Klub népies díszletet alakított ki, de volt, aki mexikói stílusban tette egyedivé a helyszínt. A hangulatról a csapatok által játszott zenéken túl a Band of Streets rezesbanda gondoskodott. A 2011 óta létező együttes az amerikai stílusú, rezes utcazenélést mutatta be a közönségnek ismert slágereken keresztül.

Később a délutáni programok között nagy sikert aratott a Zsigmond Lala Énekstűdió musical csoportjának előadása, a Dzsungel Könyve rövidített változata is, melyet vastapssal jutalmazott a közönség.

Nem csak a zenészek, a zsűri is járta az utcákat: egész délelőtt tippekkel, tanácsokkal látták el a csapatokat, majd déltől tálalás, ízvilág és állag alapján a pontoztak. A legjobb lecsók között sorsolás dönt majd a Lecsókirály címről, de a Legdekoratívabb Főzőhelyért járó díj is gazdára talál a délután folyamán.

A XVII. Fehérvári Lecsófőző Vigasságon Ábrahám Csaba fejére került a korona, vezetésével vajdasági lecsót főzött a csapat a 303-as főzőhelyen.

(ÖKK, Media24, fotó: SZKK – Lőrincz Miklós, Media24)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-09-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami