Ismét Kati néninél köszöntötték a Katalinokat

Szerző: Media24

2022-11-25

Óriási tömeg gyűlt össze pénteken este a Liszt Ferenc utcában, ahol a hagyományok szerint Kati néni szobránál köszöntötte a Katalinokat Székesfehérvár. Volt fülbemászó népi muzsika, hangulatos néptánc és sok-sok finomság, mellyel az utca népét kínálták a szervezők. A névnapjukat ünneplő hölgyeket Földi Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte fel, az ünnepségen részt vett Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is.

Huszonegy éve, 2001. november 25-én avatták fel Kati néni szobrát a Liszt Ferenc utcában. Kocsis Balázs alkotása a város egykori közismert és kedvelt piaci kofájának, Felsőváros fertályos asszonyának és a régi piacok hangulatának állít örök emléket. Székesfehérváron szép hagyomány, hogy a szobornál szervezett ünnepség keretében köszönti az Önkormányzat a névnapjukat ünneplő hölgyeket.

A hagyományos „forgatókönyv” idén sem változott, a népes eseményt a Tilinkó zenekar muzsikája nyitotta meg. Nélkülözhetetlen eleme az ünnepségnek a néptáncos produkció, melyben az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja, és mellettük vidéki senior együttesek táncosai is közreműködtek. Itt volt az Ágról Ágra Táncegyüttes, a CSÖTE Csepel, a Litér Szárazág Csoport, a ráckevei Rőzse Táncegyüttes, valamint a Vasas Művészegyüttes Tánckarának Obsitos csoportja.

Az ünnepségen Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője mondott köszöntőt. A képviselő elsőként dr. Cser-Palkovics András polgármester üdvözletét tolmácsolta, ugyanis a városvezető betegség miatt sajnálatosan nem tudott részt venni az ünnepségen.

Földi Zoltán emlékeztetett arra, hogy a piaci árusítás különleges életforma volt, amely nem nélkülözte a jó ízlés határán belüli csípős nyelvet sem, illetve mindazt a sózott vidámságot, ami a mindennapok feladatainak, gondjainak az „elfogyasztásához” kellett.

„Itt ma a Katalinokat köszöntjük, s megemlékezünk városunk egy híres és szeretett Katalinjáról is.(…) Hinnünk kell elődeinkben, akiknek életét a szeretet, a szépség, a jóság és az igazsághoz való ragaszkodás határozta meg, vagyis az emberi, jó szándékú, segítséget nyújtó és örömöt okozó magatartás, az igazán értékes tartalommal bíró míves forma. Kati néni szobrának megsimításakor mindig érezzük a bölcs szobor sugalmát, titkát, hogy az élet szabad akarat, helytállás, kötelesség, cselekvés, odaadás, megértés, részvét és könyörületesség. A nappalok és az éjszakák váltakozásával leírható, forgandó időt pedig meg kell különböztetni a pillanatoktól, amikor a saját életünket éljük, mert a szeretet, a tisztelet mindenkor előtte jár az időnek. Összegezve: tiszteld e teremtett világot, hited az eget fürkéssze, miközben a földön járj!” – fogalmazott a képviselő.

A köszöntőt követően Földi Zoltán Vargha Tamással, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével közösen helyezte el a város csokrát Kati néni szobránál, majd  egy-egy szál virággal kedveskedtek az ünneplő tömeg hölgytagjainak. Ezután a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárok Egyesülete zsíros kenyérrel, forralt borral, meleg teával, almával és hagyományos felsővárosi savanyú káposztával kínálta a résztvevőket.

Ezután a néptánccsoportok és a muzsikusok átvonultak a Felsővárosi Közösségi Házba, ahol Katalin-napi bállal folytatódott az ünneplés.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-11-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami