Három nap szünetet tart a tavasz

Szerző: garanddesign

2021-04-05

Ahogy azt már szombaton is jeleztük, gyökeresen változik az előttünk álló napokban időjárásunk: előbb jön egy markáns hidegfront széllel, esővel, sok helyen hóval, majd csütörtök estétől újra enyhülés veszi kezdetét és péntektől visszatér a tavasz, olyannyira, hogy szombaton és vasárnap már 20 körül alakulnak majd a napközi csúcsértékek! Akik érzékenyek az időjárás erősebb változásaira, frontjaira, most ne csodálkozzanak, ha fáj majd mindenük, ami ilyenkor szokott.

Az Időkép.hu prognózisa szerint keddre virradóan erős, viharos északnyugati széllel, esővel, majd egyre inkább havas esővel, havazással markáns hidegfront érkezik. Napközben fokozatosan egyre kisebb területre korlátozódik a csapadék, délután délen, délkeleten számíthatunk még kisebb havas esőre, hószállingózásra, északnyugaton pedig egy-egy futó záporra, hózáporra. Késő délután északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Délután még sokfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Erős lehűlés várható, délután mindössze 4-9 fokot mérhetünk. Hajnalban +5 és -2 fok közötti minimumokra van kilátás.

Szerdán a napos-gomolyfelhős időben több tájegységünkön is kialakulhat elszórtan átmenetileg futó zápor, hózápor, néhol akár az ég is megdörrenhet. Élénk, erős, helyenként viharos lesz a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban 0 és -7, délután 6 és 11 fok között alakulhat a hőmérséklet. Csütörtökön is gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, elszórtan egy-egy zápor, hózápor, néhol esetleg zivatar ismét előfordulhat. Az élénk, erős, helyenként viharos északnyugati szélben 6-11 fok valószínű.

Péntektől felmelegedés veszi kezdetét. Pénteken és szombaton mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, csapadék nem valószínű. A déliesre forduló szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Pénteken 10 és 16, szombaton már 14 és 20 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-04-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami