Gyereknapon ismét Hetedhét Játékfesztivál a Belvárosban

Szerző: Mátay Balázs

2026-05-19

A Hetedhét Játékfesztivál május 31-én, vasárnap 10 órától 19 óráig várja a családokat sok-sok játékkal, zenés-mesés színpadi programokkal a Városház téren, a Fő utcán, a Hetedhét Játékmúzeumban és idei újításként már a Városháza Díszudvarán is!

Május utolsó vasárnapján ismét a gyerekeké lesz a fehérvári Belváros: a Hetedhét Játékfesztiválról kedden délután sajtótájékoztató keretében adtak tájékoztatást a szervezők.

Lehrner Zsolt alpolgármester, a Belváros önkormányzati képviselője kiemelte, gyereknap alkalmából Székesfehérvár már több mint egy évtizede megrendezi május utolsó hétvégéjén a Hetedhét Játékfesztivált. „Ilyenkor a Belváros hagyományosan megtelik gyerekzsivajjal, játszadozó, keresgélő-kutató gyermekekkel. Idén többek között számos játszóház, koncert, mese és játékcsere-program szórakoztatja majd a családokat.” – árulta el az alpolgármester, aki reményét fejezte ki, hogy az időjárás is kegyes lesz a május 31-i rendezvényhez.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója megköszönte a város támogatását, a Hetedhét Játékmúzeum és az SZKKK szakmai segítségét, amivel évről évre hozzájárulnak a rendezvény sikeréhez. Elárulta, néhány éve már szülőként is aktív résztvevője a Hetedhét Játékfesztiválnak és azt tapasztalja, nagyon várják a családok ezt a napot Székesfehérváron és környékéről egyaránt.

Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum szakmai vezetője elmondta, már több mint tíz éve nagy örömmel vesznek részt a Hetedhét Játékfesztivál szervezésében, mely szakmailag is nagy kihívás. A fesztivál egyik központi eleme idén is a Hétpróba lesz, amelynek során a gyerekek a Belváros különböző pontjain teljesíthetnek játékos feladatokat. Az idei mese középpontjában a Hetedhét Játékmúzeum jelképe, a Hetedhét Királyfi áll. A történet szerint a Hetedhét Birodalom Hetedhét Palotájában éldegélt a Hétfejű Tündér és a Hetedhét Királyfi. A Hétfejű Tündér őrizte az aranyport, ami valóra válthatta az álmokat. A Királyfi állatokról álmodozott – vágyott megtapasztalni mindazt, amire az állatok képesek. De hogyan tehetne szert ezekre a képességekre? Ebben segíthetik őt a gyerekek a Hétpróba során. Az állomások kapcsolódni fognak a Moskovszky-gyűjteményhez, hiszen kiemelt célja a múzeumnak, hogy a gyűjtemény tárgyait és értékeit közvetítsék a nagyközönség felé.

Sárvári Laura, az SZKKK rendezvényszervezője elárulta, tavaly december óta készítik elő a programokat, rengeteg egyeztetés van mögöttük. A fesztivál vasárnap délelőtt 10 órakor indul, a színpadi programokban bábjátékok, mesék és koncertek is várják a gyerekeket. Idén sem hiányozhatnak a gólyalábasok, a Hétpróba, lesz játékcserebere, faművesek, Molyolda a régmúlt játékaival, LEGO-játszóház. Újdonságként pedig a Városháza Díszudvarát is megnyitják, ahol egy mesebeli várban játszhatnak majd a gyerekek.

A Városház téren délelőtt 10 órától este 19 óráig rengeteg játék és színpadi műsor várja a családokat: a megnyitóra gólyalábasok csalogatják a vendégeket, akik mókáznak is egy jót. A színpadi programokat Sarkadi Bence Világjáró marionettjei kezdik, délután Pályi János bábműsorában Vitéz László érkezik, majd a Búgócsiga Zenede gyerekkoncertje és a 3Falu Banda mesejátéka, táncháza és hangszersimogatója kínál szórakozást a látogatóknak.

Az utcai játékok között ott lesz a nagy kedvenc Felhővadászat, Paprika Jancsi Csúzlizdája, a Tintaló Társulás Cirkuszkája és JövőbeLövője, a Betyár Tanya népi játszótér és Kincsmosó. Idén is lesznek nosztalgia játékok és érkezik a LEGO játszóház is, a Magyar Hagyományőrző Faművesek parkjában fúrhatnak-faraghatnak a gyerekek. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház udvarában a Hungarikum Együttes zenés, játékos gyermekműsorára várják a családokat, a Városháza Díszudvarában pedig várjátszó épül.

A fesztivál állandó programja a „Hozd el kedvenc játékodat!” kezdeményezés, amelynek során a gyerekek bemutathatják kedvenc játékaikat, és a róluk készült fotókkal a Hetedhét Játékmúzeum virtuális gyűjteménye bővül.

A Hétbolha játékcserebere keretében felajánlott játékokat idén is az Igazgyöngy Alapítványnak juttatják el a szervezők. A fesztivál ideje alatt is megnézhető lesz az alapítvány művészeti iskolájának diákjainak rajzaiból rendezett kiállítás a Fő utcai vitrinekben.

A Hetedhét Játékfesztivál részletes programja a www.fehervariprogram.hu oldalon olvasható.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2026-05-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Októberben jön újra a FEDOK!

Októberben jön újra a FEDOK!

Nyolc egész estés dokumentumfilm, kiállítások, beszélgetések és koncertek színesítik a Fehérvári Dokumentumfilm...