Gyerekemelési rekordkísérlet és Szamóca-díj átadó

Szerző: Media24

2022-09-24

A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet idén 5. alkalommal kapcsolódott be a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány – „Gyereket a magasba ” elnevezésű – határokon átnyúló világrekord kísérletébe. A rendezvény keretében Szamóca-díjat adtak át az egyesület önkénteseinek, partnereinek és fő támogatóinak, valamint az egyesület „Közösségépítő pályázat”-ának erdeményhirdetése is megtörtént.

Az országos gyerekemelés a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom koordinálásával valósult meg – határon innen és túl – közel 40 településen, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett.

A székesfehérvári rendezvénynek több mint 600 résztvevője volt. A rendezvény ideje alatt óriás buborék játszótér várta a kisgyermekes családokat, valamint lufit, buborékfújót és foglalkoztatófüzetet is kaptak a regisztrálók ajándékba.

A program a Panna-bál együttes Buborék mesekoncertjével indult, majd ezt követően pontban 11-kor a jelenlévők egyszerre emelték a magasba gyermekeiket. A rendezvényen jelen volt a székesfehérvári esemény fővédnöke Tarné Kovács Sarolta olimpiai bronzérmes és világbajnok magyar öttusázó is, aki 4 hónapos kisfiát, Vincentet emelte a magasba.

A SZÉNA Egyesület évről-évre Szamóca-díjjal jutalmazza legaktívabb önkénteseit, főbb támogatóit és partnereit, melynek átadására a gyerekemelést követően került sor. Együttműködő partnerek és támogatók kategórában díjazott lett Dr. Cser-Palkovics András – Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármestere, aki évek óta támogatja a szervezetet, együttműködésével segíti programjai megvalósítását, valamint a tavalyi évben jelentős segítséget nyújtott a Bőrgyár utcában működő családi bölcsődék épületének tetőszerkezet-cseréjhez, melynek költségeihez az önkormányzat biztosított forrást.

Díjazott lett az Alcoa Alapítvány, mely jelentős anyagi támogatást nyújtott a „Komplex megoldásfókuszú program” megvalósításához, ami a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 5 osztályában valósult meg. Szamóca-díjban részesült a Xomox Magyarország Kft is, akik nem csak anyagi támogatást nyújtottak az egyesület számára, de rendszeres dolgozói adománygyűjtéssel, önkéntes munkával is aktív részesei a szervezet életének.

A partnerek kategóriában részesült elismerésben a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola akik az „EMBERRÉ válni”- és a „Komplex megoldásfókuszú programban” működtek együtt a szervezettel, illetve számos közösségi eseményt valósítottak meg közösen. Szintén ebben a kategóriában kapott elismerést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is, akikkel az Élelmiszermentő programot valósítja meg a SZÉNA Egyesület.

Az idei évben 6 magánszemély is részesült az elismerésben, akik önkéntes munkájukkal támogatták a szervezet tevékenységeit. Szamóca-díjban részesült Bögre Ákos, Fülöp Krisztián, Horváth László, Major Tímea, Osztotics Viktória Kitti és Séllei Györgyi.

A díjak átadását követően került sor a SZÉNA Egyesület által korábban meghirdetett „Közösségépítő pályázat” eredményhirdetésére is. A felhívásra nyertese a Vörösmarty Mihály Könyvtár lett, akik maximum 20 fő részvételével vehetnek részt egy ingyenes, 8 órás csapatépítő foglalkozáson.

A program a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

(ÖKK, SZÉNA Egyesület a Családokért, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-09-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami