Fehérvár és Fejér delegációja Opolében – közös Barátság-napi ünnepség

Székesfehérvár és Opole, valamint Fejér Vármegye és Opole Vajdaság közel két évtizede ünnepli közösen a Lengyel-Magyar Barátság Napját. Hagyománnyá vált, hogy egyik évben Székesfehérvár látja vendégül a lengyel delegációkat, a másik évben pedig – mint az idei esztendőben is – a fehérváriak és a Fejér vármegyeiek reprezentálják a magyar kultúrát Opolében. Idén ebben a Fehérvári Ifjúsági Fúvószenekar rézfúvósai, Hámori János karnagy vezetésével adtak ízelítőt ebből lengyel testvérvárosunkban. Székesfehérvár Önkormányzatának delegációját Lehrner Zsolt alpolgármester, Fejér Vármegye delegációját Pálffy Károly alelnök vezette. Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke mellett a hivatalos delegáció tagja volt Andrzej Straszewski, a Klub Polonia elnöke is.

A Lengyel-Magyar Barátság Napjának megünneplése az 1956-os forradalom hőseinek emlékoszlopánál virágelhelyezéssel kezdődött, majd Székesfehérvár város delegációja Arkadiusz Wiśniewski-nél, Opole város polgármesterénél tett látogatást a Városházán.

A testvértelepülések és -vármegyék idén is gazdag programot állítottak össze, melynek részeként magyar gulyással és Fejér vármegyei borral kínálták Opolében a városi könyvtár előtti térre látogatókat, ahol Mitrovits Miklós, történész, polonista, tudományos kutató legújabb könyvének bemutatójára is sor került.

A Barátság-napi gálának a Chopin Állami Zeneiskola adott otthont, ahol az ünnepi beszédeket követően Opole Vajdaság Érdemérmével tüntették ki Bobory Zoltán költőt, a Vörösmarty Társaság elnökét, a lengyel-magyar irodalomi és művészeti együttműködések terén végzett érdemeiért. A gálát a fehérvári tehetséges fiatalokkal kiegészült opolei ifjúsági fúvószenekar lendületes koncertje zárta.

Lehrner Zsolt alpolgármester a két város és régió közötti együttműködések széles skáláját emelte ki ünnepi beszédében: „A közel hét évtizedes együttműködés a kultúra területén bontakozott ki a leglátványosabban, a legtöbb kézzel fogható eredménnyel. Gondolhatunk az opolei Chopin Zeneiskola koncertjeire Fehérváron, a lengyel-magyar irodalmi estekre a Vörösmarty Társaság szervezésében, ahol Bobory Zoltán elnök és a néhai Janusz Wójcik költő emberi barátsága is táplálta a két nép irodalma közötti barátságot, a Vox Mirabilis Kamarakórus lengyel nyelven előadott dalaira és lengyelországi koncertjeire, valamint nem utolsósorban az évtizedes múltra visszatekintő opolei Emanuel Smolka Vajdasági Közkönyvtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár együttműködésére. Mindemellett a sport területén is aktív a kapcsolat, a fehérvári szilveszteri teremlabdarúgó tornán Opole városa is évek óta képviseli magát.”

Lengyelországi partnereinkkel közösen kívánjuk, hogy városaink, régióink és nemzeteink polgárai még sok–sok éven, évtizedeken keresztül tartalommal megtöltve ünnepelhessék és ünnepeljék a lengyel és a magyar nép évszázados barátságát – erősítették meg a közös program lengyel és magyar résztvevői az idei opolei találkozón.

(ÖKK)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Media24

2024-03-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Újra virágos lesz a Belváros

Újra virágos lesz a Belváros

Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami