Épül-szépül a Velencei-tó partja

Évek óta tart már és a hajrában jár a Velencei-tó teljes partfal-rekonstrukciója. Az elmúlt 40 év legnagyobb szabású tókörüli munkálatait mos újabb fontos elemekkel bővítik a kormány támogatásával: újjáépülnek a vendégmólók és megújulnak a közforgalmú hajóállomások. A Velencei-tavi csónakkikötők vendégmólóinak újjáépítésére 507 millió forintot biztosítanak, így Gárdonyban 1071, Velencén 391, míg Sukorón 75 méternyi vendégmóló újul meg. A közforgalmú hajóállomások korszerűsítésére 276 millió forint jut, amiből a kikötők megújítása mellett korszerűsítik a közvilágítást, illetve korszerű elektromos töltőket telepítenek. A teljes projekt összességében közel 15 milliárd Ft-ba kerül, s a most bejelentett munkálatok befejeztével 2022 végéig le is zárul.
Nagy örömmel jelenthettük be a sajtó munkatársainak, hogy a 1219/2021. (IV. 29.) Kormányhatározat értelmében a már megkezdett rehabilitációs fejlesztéshez további 507 millió forint támogatás jut a rendezett tóhasználat feltételeinek megteremtésére, valamint a Velencei-tavi csónakkikötők vendégmólóinak újjáépítésére (Gárdony, Velence, Sukoró); illetve további közel 276 millió forint forrásból korszerűsíthetjük a közforgalmú hajóállomásokat (Agárd, Gárdony, Pákozd, Velence, Velence északi kanyari kikötő). Ezúton is szeretnénk megköszönni Magyarország Kormánya segítő támogatását! – mondta Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos.

A térség szemmel látható és minden területen érzékelhető fejlődésében jelentős szerepet vállaló politikus két részletben – a helyszínen a tó közepén egy csónakban ülve, majd kedden este élő műsorban – adott interjút a témában a Pesti Tv-nek. Ezekben elhangzott, hogy az ellenzék és az általa felhergelt helyi személyek, kisebb csoportosulások egyre gyakrabban támadják a beruházást, s olyan dolgokat kifogásolnak, amelyek már évek óta tudottak voltak, jó részük már hónapokkal ezelőtt el is készült (akad olyan is, ami már egy éve), ám valamiféle rejtélyes okból kifolyólag éppen „most vették észre” és éppen most jutott eszükbe tiltakozni ellenük. „Afféle mantraként hajtogatják az oligarcházást, a korrupciót és az egyebeket. Tavaly volt a „szállodázás” (valakik kitalálták, hogy egy hatalmas szállodát építenek egy szabad parti részen, de szó sem volt róla…), aztán most jött egy ötlet, hogy „mi lenne, hogyha azt mondanánk, hogy nem tetszik” az ami a kivitelezésben megvalósult.”

Tessely Zoltán a nyomaték kedvéért a sajtónyilvános bejáráson konkrét helyszínek bemutatásával érzékeltette, hogy milyenek voltak, és milyenek lettek a Velence-tó partfal szakaszai, illetve mólói: romos, beszakadt, szocreálból varázsoltak esztétikailag és tartósságát is tekintve jobbat, szebbet, modernebbet. Persze ne legyenek illúzióink, a süllyesztő felé haladó jelenlegi baloldali elit számára semmi sem drága, hogy elérje célját, megmeneküljön a teljes megsemmisüléstől és „helyzetbe kerüljön” a jövő áprilisi választáson. Éppen ezért nem csitulnak majd a térség egyik gyöngyszemének számító Velencei-tavat érintő beruházások körül kialakult hangulatkeltések, negatív minősítések.

Mi mindenesetre csak arra tudunk biztatni mindenkit, hogy nézze meg saját szemével a partfal-rekonstrukció eredményeit, sétáljon egy jót az egészséges levegőn akár Gárdony, Agárd, akár Velence vagy Sukoró tóparti részein.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-05-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami