Elültették az új rózsatöveket a kertészek a Rózsaligetben

Szerző: Media24

2024-03-06

A Rózsaliget megújításának részeként mintegy hatezer új, a gombás betegségekkel szemben ellenálló rózsatövet ültettek el az ágyásokban. A gondos fajtaválasztásnak köszönhetően már idén, az első vegetációs időszakban szépen összenőnek majd a növények.

Mindegyik ágyásba más-más színű rózsát ültettek a kertészek szerdán a Rózsaligetben. A két legnagyobb, egyenként 400 négyzetméteres ágyásba 1600-1600 tő került, melyeknek befelé változik a magasságuk és a színük is.

A szakemberek ADR minősítésű rózsatöveket választottak a beültetésre. Egy rózsa akkor kapja meg az ADR® minősítést, ha virágzása, megjelenése, illata, növekedési habitusa, a téli fagyokkal és a gombás betegségekkel szembeni ellenállóképessége magas követelményeknek felel meg.

A Városgondnokság parkfenntartó kertészei még tavaly ősz végén kezdték a beültetést, és várhatóan szerdán délután végeznek is az összes rózsa és levendula kihelyezésével a ligetben. Mintegy száz levendulát telepítettek, ami kedvez majd a rózsáknak, mivel elriasztja a kártevőket. Geotextília és mulcs is került az ágyásokba, hogy a gazosodást gátolják, illetve futórózsákat is ültettek parkban az új, időjárásálló pergolák alá.

A sokat használt sétányokat még tavaly ősszel térkövezték, a kevésbé használt, murvás sétányokat pedig befüvesítették összesen mintegy 2.000 négyzetméteren. Megszüntették a lépcsőket, helyettük rámpákat építettek az akadálymentesítés érdekében. Tizenkettő új fa – mocsári ciprus – is került a ligetbe és megújultak az utcabútorok is. A Csitáry-kút körüli és a park közepén található pergolákat teljes egészében acélszerkezetűre cserélték, melyekre sok évtizeden keresztül futhatnak majd a rózsák.

(Bácskai Gergely)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2024-03-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This