Egyre több helyen kell újra maszkot viselni

Szerző: Mátay Balázs

2021-10-28

A járványügyi helyzethez kapcsolódó, november 1-jétől életbe lépő döntésekről adott ki lakossági tájékoztatót közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András. A teljes szöveg az alábbiakban olvasható. 

„Tisztelt Fehérváriak!

Európában és a világban is ritka szabadságot élveztünk járványügyi tekintetben az elmúlt hónapokban. Ez elsősorban a szakemberek elkötelezett munkájának, a hatékony oltási programnak és azoknak volt köszönhető, akik beadatták a védőoltást. Ahogyan azonban már október 18-án is felhívtam figyelmüket, a koronavírus immár hazánkban is intenzívebben kezdett terjedni, mostanra pedig sajnos kötelező előírásokat kell bevezetni.

A Kormány mai bejelentései alapján november 1-jétől az alábbi döntések lépnek életbe:

1. Kötelező lesz orrot és szájat eltakaró maszkot viselni a helyi és helyközi autóbuszokon, a vonatokon, illetve a várótermekben és a pályaudvarok zárt részein.

2. Kötelező a maszkviselés az önkormányzati fenntartású szociális intézményekben is a látogatók és ügyfelek, illetve az ellátottakkal vagy ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló dolgozók számára. Látogatási korlátozást és kijárási tilalmat rendelünk el az idősotthonokban. Ez azt jelenti, hogy csak előzetes időpont-egyeztetés alapján, a kijelölt látogatópontokon lehet a bentlakó ellátottakat felkeresni a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény és a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban. Erre is kizárólag maszkban, testhőmérséklet-mérés és kézfertőtlenítés után lesz lehetőség. A részletszabályokról és az intézmények elérhetőségeiről a városi honlapon, az alábbi linken olvashatnak:
https://www.szekesfehervar.hu/jarvanyvedelmi-intezkedesek-a-fehervari-szocialis-intezmenyekben-maszkhasznalat-es-korlatozott-latogatasi-rend

3. Minden külső látogató számára kötelező lesz orrot és szájat eltakaró maszkot viselni a Városháza épületeiben.

4. Javaslom és kérem – habár ezeken a helyeken ez még nincs előírva –, hogy a zárt, zsúfoltabb közösségi terekben viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot. Egyúttal felhívom figyelmüket, hogy minden egészségügyi intézményben, tehát az orvosi rendelőkben is KÖTELEZŐ a maszkhasználat.

5. Ami a védőoltás munkáltató általi kötelezővé tételét illeti, ezzel kapcsolatban meg kell várjuk az erről szóló jogszabályt, annak pontos ismeretében fogunk majd az önkormányzattal, az intézményeinkkel és az önkormányzati cégekkel kapcsolatban döntést hozni.

Sajnos mindannyian sejthetjük, hogy ezek az intézkedések az eddigi tapasztalatok alapján nem a korlátozások végét, hanem azok kezdetét jelentik. Az, hogy a következő hetekben milyen döntések meghozatalára lesz szükség, nagyban függ a betegek számának alakulásától és a kórházak leterheltéségétől – azaz a beoltottak számának alakulásától is. Ezért ismételten arra kérek mindenkit, hogy aki eddig még nem tette, az adassa be az oltást – saját maga és a közösség védelme érdekében!

Vigyázzunk egymásra!

dr. Cser-Palkovics András
polgármester”

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2021-10-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami