Demográfiai Csúcs, Családi Nap – gyermek műsorokkal, koncertekkel

Szerző: Media24

2023-09-16

A Civil Nappal összhangban rendezték meg a Demográfiai Csúcs fehérvári programját a Zichy ligetben. A családi napon a résztvevők gyermekműsorokon, illetve nép- és könnyűzenei koncerteken vehettek részt. Az est zárókoncertjét a Magna Cum Laude adta.

A Demográfiai Csúcsot 2015-ben indította útjára – akkor még államtitkárként – Novák Katalin köztársasági elnök, aki idén is az esemény házigazdája. A Budapesti Demográfiai Csúcs a demográfiai kérdések egyik legjelentősebb nemzetközi fóruma, ahova az idei alkalommal négy kontinensről több mint hatvan állam- és kormányfő, egyházi vezető, médiaszemélyiség és civil szervezeti vezető érkezik, akik a családok jövőképéről osztják meg gondolataikat. A rendezvény idén először Székesfehérvárral is összefonódott, miután a Fehérvári Civil Naphoz kapcsolódva gyermekműsorok és koncertek várták a családokat a Zichy ligetben.

A programok sorát 14.00 órától a SZIN-TÉR Színjátszó Egyesület interaktív gyermekműsora indította, ahol Szabó Miklós Bence zenés-improvizációs, interaktív mesemondással szórakoztatta a legkisebbeket. A játékot és kacagást a tánc váltotta fel: a Bakony Népzenei Együttes, majd a Kákics zenekar adott koncertet Gula Miklós közreműködésével. Az este első könnyűzenei fellépője a Roy & Ádám Trió volt, akik 1998-ban a Tartsd életben! című albummal robbantak be a köztudatba. Őket követte Zabos Regina, a Fehérvár Hangja 2015-ös szériájának győztese. A nap során a Fiatal Családosok Klubja Székesfehérvár arcfestéssel és kézműveskedéssel várta a kicsiket. Kapcsolódó programként pedig még Horváth Irma Ringatójához is csatlakozhattak – ezen a napon ingyenesen – a kisgyermekes családok.

A szombati nap zárókoncertjét a gyulai funk-rock zenekar, a Magna Cum Laude adta a Zichy ligetben. Az együttes nevéhez többek között olyan slágerek fűződnek, mint a Pálinka dal vagy éppen a Vidéki sanzon, melyeket nagy örömmel fogadott a közönség. Érdekesség, hogy Mező Misi, az együttes frontembere szorosan kötődik városunkhoz, hiszen felesége székesfehérvári születésű, családja még most is itt él, így gyakran járnak itt. A szép számmal megjelent közönség közel egy órán át élvezhette a többszörös Fonogram-díjas együttes koncertjét.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. június
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Written by Media24

2023-09-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami