CityRocks: hatalmas élőzenei flashmob lesz a VEB2023 fővárosában

Szerző: Media24

2023-05-23

A CityRocks, Közép-Európa legnagyobb rockzenekara 2023-ban két nagyszabású koncertre készül. A több száz rockzenész először Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben lép fel június 18-án, ezt követi az erdélyi előadás Szatmárnémetiben, július 29-én.

Az óriászenekarnak bárki tagja lehet, ha legalább alap énekes vagy hangszeres tudással rendelkezik, de várják a régiós amatőr és profi zenészek jelentkezését is, ezzel is támogatva a produkciót Veszprémbe invitáló VEB2023 Európa Kulturális Fővárosának zenei misszióját, miszerint “A zene itt nem csak nekünk szól, hanem velünk történik”.

„A CityRocks mindig több, mint egy buli. Sok száz zenész érkezik a kisgyerektől az idős emberekig, a gyári munkástól a topmenedzserig. Az is teljesen mellékes, hogy valakinek pár tízezer forintos vagy éppen milliós felszerelése van. A lényeget úgyis mindenki magában hordozza: mindegy, hogy ki honnan jön, ahogyan az is, hogy ki hová megy majd tovább. De itt egy frenetikus élményközegben tudjuk megtapasztalni azt, hogy voltaképpen milyen könnyen tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ez az élő zene csodája.” – mondta Gajda Ferenc főszervező, aki szerint ráadásul mindkét helyszín szimbolikus.
„Veszprém azért, mert idén ez az egyik legfontosabb programhelyszín a kontinensen, hiszen a királynők városa számtalan rendezvényt lát vendégül Európa Kulturális Fővárosaként. Ez a kavalkád ugyanazt üzeni, mint a CityRocks: ahányan vagyunk, annyi félék, de tudunk mutatni közös értéket.”

Veszprém 2019 óta viseli az UNESCO Zene Városa címét, idén pedig Veszprém a Bakony-Balaton régióval együtt Európa Kulturális Fővárosa. A VEB2023 EKF kiemelt figyelmet szentel a zenélés élményét kínáló eseményeknek, hogy Veszprém lehessen az a város, ahol arányaiban a legtöbben zenélnek, énekelnek, hiszen több kutatás is bizonyítja, hogy boldogabbak azok a városok, ahol sokan zenélnek. A CityRocks Veszprémbe a Hangjáték, a VEB2023 EKF zenei fejlesztési program meghívására érkezik, amelynek missziója kifejezetten az amatőr zenélés népszerűsítése, a zenei oktatás, a közösségi zenélés új, városi koncepciójának kialakítása.

Szatmárnémeti pedig azért szimbolikus, mert egy olyan határ túloldalán fekszik, amelyhez történelmileg nagyon különböző módon viszonyulnak a szomszédos népek. Ennek a feszültségnek a feloldása nem dolgunk, de ha a rendezvényünkön önfeledten zenélnek majd együtt magyarok és románok, sőt, ukránok is, az talán felemelő példát ad mindenkinek a továbbiakra nézve is. A valódi határok ugyanis az emberekben vannak. Ezeket pedig az együttzenélés mindig meg tudja nyitni.”

https://www.youtube.com/watch?v=gwk0feUdoKw

A rendezvényekre énekesek, gitárosok, basszusgitárosok, dobosok és billentyűs hangszeresek is jelentkezhetnek fellépőnek. Akik felvételt nyernek a zenekarba, azok a szervezők által készített oktatóvideók segítségével készülhetnek a két órás koncertre, így a kevésbé rutinos zenészek is magas színvonalú előadásra lesznek képesek. Jelentkezni a www.cityrocks.eu oldalon lehet. Aki tagja szeretne lenni az óriászenekarnak, annak csak egy kisvideót kell küldenie a saját zenei produkciójáról.

Korábbi koncertfilmek: https://www.youtube.com/@CITYROCKSA veszprémi rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/632520732077261

A rendezvényre a belépés ingyenes, előzetes regisztráció nincs, kivéve a résztvevő zenészek számára!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-05-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami