Emlékező eseményre került sor szerdán a Király sor 1/c szám előtt, ahol a járdába süllyesztve helyeztek el úgynevezett botlatóköveket a zsidó származású dr. Heller Pál és felesége, Heller Pálné tiszteletére. A város egykori neves szülész-nőgyógyász szakorvosa és házastársa a deportálásoktól való félelmükben önkezükkel vetettek véget életüknek. Egykori lakóházuknál a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és Székesfehérvár városának képviselői, valamint a hozzátartozók rótták le kegyeletüket.

A macskakőre emlékeztető, réztáblával fedett és a nemzetszocializmus áldozatainak emléket állító botlatóköveket az áldozatok egykori lakhelye vagy munkahelye előtt, a járdába, burkolatba süllyesztve helyezik el. Székesfehérváron 2019-ben, a Fekete Sas Szálló előtt már elhelyezésre került kettő darab kő Grosz Bernát és Gorsz Bernátné tiszteletére.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kezdeményezésére, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával szerdán két újabb botlatókövet helyeztek el a Király sor 1/C előtt, annál az épületnél, amely dr. Heller Pál és dr. Heller Pálné utolsó, szabadon választott lakhelye volt Székesfehérváron. Dr. Heller Pál Székesfehérvár történetének neves orvosa, szülész-nőgyógyásza volt, a Szent György Kórház szülészeti osztályának főorvosaként tevékenykedett. A második világháború alatti deportálásoktól való félelmében, feleségével együtt 1944-ben önkezükkel vetettek véget életüknek, gyógyszermérgezésben hunytak el.

Az emlékező eseményen Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke beszédében elmondta, hogy fontos küldetésüknek tekintik a botlatókövek elhelyezését. A zsidók egyik legfontosabb hagyománya, hogy legyenek olyan helyek, ahol emlékezhetnek az elhunyt hozzátartozóikra, szeretteikre. A vészkorszak áldozatainak nem adatott meg, hogy ilyen emlékhelyük legyen, ezért minden egyes botlatókővel ezt a hiányt igyekeznek pótolni. A mostani két kővel Székesfehérvár városa visszafogadja két olyan polgárát, akiket a hatalom egykor eltaszított és pusztulásra ítélt.

A botlatókövek elhelyezése mindig egy emlékeztető, egy felkiáltójel a város számára. Lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk a múltról és beszéljük róla – mondta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, ha a történelem másként alakult volna, akkor dr. Heller Péter főorvos és felesége emlékét egykori lakóházuk vagy a kórház falán egy emléktábla őrizné, így mondva köszönetet nekik a városért tett szolgálatukért. Ez azonban nem adatott meg nekik. Máshogy kell emlékeznünk rájuk és rajtuk keresztül arra a több ezer emberre, akiket elhurcoltak vagy másképp lettek áldozatai egy gyalázatos és embertelen korszaknak. Az emlékező kövekkel tisztelgünk előttük és a Székesfehérváron ma élő zsidók közössége előtt is.

Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója előadásában a székesfehérvári zsidóság múltját és máig ható örökségét, emlékét idézte fel. Az első izraelita családok az 1830-as évek közepén telepednek le Székesfehérváron, többek között Lovasberényből, Mórról, Abáról és a vármegye más településeiről érkeztek. A felekezet lélekszáma folyamatosan gyarapodott és komoly szerepe lett a város gazdasági, társadalmi, politikai életében, mindennapjaiban. A város hatósága 1842. december 2-án ismerte el a hitközséget, amely rabbit is választott magának és létrehozta saját iskoláját. A zsidótörvényeket és a német megszállást követően a közösség élete alapjaiban és tragikus módon változott meg. A zsidókat összeírták és kialakították a gettót, ahova 654 zsidó családot telepítettek be. Mintegy 2743 főről van tudomásunk, akiket gyűjtőtáborokba hurcoltak a városban. A deportálás elől többen a halálba menekültek, így dr. Heller Pál és felesége, Pál Erzsébet Mária is.

A leszármazottak nevében Hámor Szilvia, a Heller házaspár unokája tartott megható beszédet és búcsúzott el a nagyszüleitől. Mint mondta, morzsákból igyekszik összerakni, hogy apai nagyszülei milyen emberek voltak és hogyan telhetett életük utolsó hete. Méltóságteljes, értelmes, polgári életet éltek, melyet így is akartak befejezni, és nem egy téglagyárban, nem egy marhavagonban vagy az ismeretlen végállomáson! „Kisfiunk, nagyon szerettünk!” – ezt a búcsúüzenetet hagyták 23 éves fiuknak, majd beadták maguknak a halálos injekciót. Hámor Szilvia köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a nagyszüleire emlékezve közreműködött a botlatókövek elhelyezésében.

Az esemény zárásaként a követek a Városgondnokság két munkatársa helyezte el és rögzítette a járda burkolatában.

(ÖKK, fotó: Ostorházi Helga)