Bejárás volt a modernizált csalai hulladékkezelő központban

Sajtónyilvános bejárást szerveztek kedden a csalai lakosok számára a Csala-Pénzverővölgyi Hulladékudvar és Hulladékkezelő Központban. A résztvevők Steigerwald Tibor, a DEPÓNIA Nonprofit Kft. ügyvezetője közreműködésével megnézték a központ létesítményeit, kiemelten azt a két új csarnokot, ahol a vegyes és a szelektív hulladék korszerű válogatása, kezelése folyik. A fórumon részt vett dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Östör Annamária, Csala városrész önkormányzati képviselője is.

Az elmúlt években lezajlott komoly fejlesztéseknek köszönhetően a DEPÓNIA Nonprofit Kft. tevékenysége teljes egészében megszűnt a székesfehérvári Sörház téren, és – a SZÉPHŐ Zrt. épületében működő ügyfélszolgálaton kívül – minden tevékenységet a csala-pénzverővölgyi területre csoportosítottak át.

A komplexum egy nagyjából tízhektáros területtel közel 40 hektárosra bővült, az új területen elkészült két új csarnok egyike a vegyes, míg a másik a szelektív hulladék gyűjtésére, tárolására, kezelésére szolgál. A központ bejáratánál található új irodaépületet tavaly ősszel vették birtokba a cég munkatársai. Idén május 1-jétől elindult a munka az új szelektív hulladékválogató csarnokban, ahol jelenleg egy, majd július 1-jétől két műszakban, immár teljes kapacitással dolgoznak a szakemberek. Éves szinten hatalmas mennyiségű, mintegy 15 ezer tonna szelektív hulladékot tudnak itt feldolgozni. A csarnokok mellett létesült egy iroda-, illetve szociális és közösségi épület is, ahol a csarnokokban folyó munkát irányítják, és itt készülnek fel a munkára a depóniás kollégák.

A keddi fórumon az érdeklődő csalaiak Steigerwald Tibor ügyvezető irányításával megismerkedtek a telep működésével, a csarnokok munkagépeivel, válogatóberendezéseivel és a hulladékkezelés teljes folyamatával, ami XXI. századi technológiával zajlik a telepen. Elhangzott, hogy a technikai fejlesztéseken túl szintén komoly lépés volt a szelektív hulladékgyűjtő edények beszerzése az ellátási területhez tartozó 143 településen.

Az eseményen Östör Annamára önkormányzati képviselő kiemelte, hogy a létesítmény fejlesztése mérföldkőnek számít Csala életében. Fontosnak tartották, hogy a lakosok megismerhessék a telepet, ami a közvetlen közelükben működik, és hatással van a mindennapi életükre. A fejlesztések nagyban hozzájárulnak az egészséges környezethez, és egyéb előnyökkel is járnak: az irodaház kiköltözésével menetrend szerinti helyi autóbuszjáratot indítottak Csalára, és megérkezett a szélessávú internet vezetéke is a település határához, így remény van arra, hogy idén ősszel indulhat a szolgáltatás.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, hogy fontosnak tartották megmutatni a fejlesztések eredményeit, a korszerű hulladékkezelő műveket és munkafolyamatot. Kiemelte, hogy nyáron komoly változás lesz a hulladékgazdálkodásban Magyarországon. Jelenleg az önkormányzatok végzik ezt a kötelező feladatot, július 1-től azonban állami feladat lesz a hulladékkezelés. A magyar állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot a MOL Nyrt. nyerte el, így július 1-től 35 évig az olajtársaság feladata lesz a magyarországi hulladékkezelés. A MOL regionális struktúrában, régiókoordinátorokkal végezteti majd a feladatot. A DEPÓNIA egy győri és egy tatabányai céggel konzorciumot alkotva sikeresen pályázott és fogja végezni a hulladékkezelési tevékenységet ebben a régióban.

Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy vélhetően a kedvezőtlen időjárás miatt többen nem tudtak eljönni a keddi fórumra, így a programot igény szerint megismétlik majd.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2023-06-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami