Befejeződött a „Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” projekt

Szerző: Media24

2023-03-25

A TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 azonosítószámú, „Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” című, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében lehetőség nyílt a közösségek kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztésére és a közösségi szerepvállalás erősítésére. Az Európai Szociális Alapból nyújtott támogatás összege: 253 millió forint vissza nem térítendő támogatás.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 azonosítószámú, „Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” című, európai uniós támogatásból megvalósult projekt keretében az Európai Szociális Alapból 253 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

A projekt A Szabadművelődés Házával (később: Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ), majd az Echo Innovációs Műhellyel történő konzorciumi együttműködésben valósult meg.

A projekt kapcsán a közösségekben végzett tevékenységek egyik legfőbb hozadéka a helyi identitás- és felelősségtudat, és ezek révén a lakók kötődésének megerősítése. A kötődés kialakulása nagyban segíti a helyi népességmegtartási cél megvalósulását, hiszen lehetővé teszi a helyben maradást segítő személyes döntések kialakulását, amikor az akcióterületen élők számára az egyéb körülmények mellett fontos tényezőként a helyi közösséghez tartozás is szerepet kaphat.

A projekt új csatornát nyitott az önkormányzat számára a helyi lakosság, illetve közösségei igényeinek megismerésére, amelyek további, az életminőséget pozitívan befolyásoló kezdeményezések létrejöttéhez vezethetnek a projekt fenntartási időszakán kívül is.

A projekt befejezésének időpontja: 2022. december 31.

További információk: www.szekesfehervar.hu

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-03-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami