Augusztusban is Balaton, művészet – Oázis

Szerző: Mátay Balázs

2022-07-28

Legutóbbi írásunkban nem tévedtünk, amikor azt állítottuk: aligha akad párja kis hazánkban a balatonvilágosi Oázis Apartmannak, ugyanis a tulajdonos-házigazda pár hölgytagjának jóvoltából, az ő művészeti elhivatottságának köszönhetően immár évek óta gyönyörű festményeket bemutató házi Art Galéria is működik az épületben. Kroll Imréné Csajághy Mária – művésznevén Mary T. Csajághy – gyönyörű, elsősorban a természetet, a Balatont ábrázoló alkotásai minden apartmanban megtalálhatóak az alkotó korábbi könyveinek (gyermekeknek és felnőtteknek szóló szerzemények egyaránt) társaságában, így a pihenést igen aktív kulturális muníció mellett töltheti az ide érkező vendég.

Nem könnyű már július végén időpontot foglalni az apartmanba, hiszen idén a korábbi évekhez képest is komolyabb a szálláshely iránti érdeklődés, egyre kevesebb a szabad kapacitás, de még van, érdemes minél gyorsabban lecsapni az időpontokra. Ne feledjük: még szeptemberben is gyönyörű idő van, érdemes akár a főszezon „hosszabbításában” a Balatonra érkezni. Nem csak a művészeti beállítottság, hanem a szálláshely több más kiváló paramétere okán is.

A legkomolyabb előnye, hogy közvetlenül a település fő útvonala mentén fekszik, 100 méterre a balatonaligai vasúti megállótól, 30 méterre a távolsági autóbuszok megállójától, 120 méterre egy jól ellátott élelmiszerüzlettől és egy játszótértől, s alig 150 méterre a korábbi, átépítés alatt álló Club Aliga strandjának főbejáratától, de alig 5 perces sétára van a méltán népszerű világosi magaspart, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Balatonra, illetve az apartman szomszédságában található a térség kedvelt vendéglátó helye, a Lavender Étterem is.

Az autóval érkezők még kedvezőbb helyzetben vannak, ugyanis 3 perc alatt elérhetik a település szabadstrandját, de a Balaton fővárosa, Siófok is 10 perc autózással elérhető.

Mindezeken felül ki kell azonban emelni a házigazda házaspár, Marika és Imre rendkívüli emberszeretetét, vendégbarátságát és – legyen szó bármiről – segítőkészségét. Ezek semmi mással nem pótolható értékek, amelyek minden ide érkező számára családiassá teszik az eltöltött napokat, heteket.

A művészlelkű háziasszony

Csajághy Mária, 1952 június 12-én született Enyingen. Székesfehérváron a Hunyadi Mátyás közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Főiskolai tanulmányait a Pécsi JPTE Bölcsész Tudományi Kar Személyügyi Szervező Szakán végezte. Hosszú évekig, civil életében munkaügyi vezetőként dolgozott a Fejér Megyei Munkaügyi Központban, s miután nyugdíjba vonult, több szabad ideje keletkezett kreatív énje megismerésére és kiteljesedésére. A meseírás volt a kezdet, az unokái ihlette Mesebölcső című mesekönyve 2014 karácsonyára került a fa alá. A következő évben jelent meg a hosszabb verses meséket tartalmazó Cseperedő c mesekönyv és egy, a felnőtteknek szóló A hetedik gyermek címet viselő kispróza, valamint a 12 gyermekdalt tartalmazó Varázsmuzsika CD a Mesebölcső versikéiből, Hujber Ferenc fülbemászó zenéjével, s Bíró Krisztina gyönyörű énekhangjával.

Bővebben az Oázis Apartmanról és az Art Galériáról: Oázis Apartman és Art Galéria | Facebook

A Szállás.hu oldalán itt lehet foglalni: Oázis Apartman Balatonvilágos – Szallas.hu

Mary T. Csajághy alkotói weboldala: Bemutatkozás – CsajághyArt (csajaghy-art.hu)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-07-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami