Az operett örök – ajándék koncert a Vörösmarty Színház előtt!

Szerző: Media24

2023-10-20

A Magyar Operett Napja alkalmából október 24-én, kedden különleges ajándék-műsorral várja a Vörösmarty Színház a közönséget.

A Vörösmarty Színház és Keller János, a társulat művésze már korábban is tisztelgett az operett műfaja előtt. 2015. november 17-én, a színház és az ő kezdeményezésére az ország számos pontján és a határon túl is egyszerre csendült fel a Hajmási Péter, Hajmási Pál című örök klasszikus.

Egy évvel ezelőtt pedig, Kálmán Imre születésének 140. évfordulója egyben a Magyar Operett Napja alkalmából János ajándék koncertet adott a fehérvári közönségnek, a színház épülete előtti téren.

Az utóbbi évek hagyományát folytatva, az operett napja alkalmából a színház előtti téren tart műsort Keller János. Idén azonban már nem csak az operett műfaját korábban is felkaroló művész fog a színpadon énekelni, Kiss Diána Magdolna és Váradi Eszter Sára is csatlakozik hozzá!

Olyan klasszikus operettekből csendülnek majd fel slágerek, mint a Csárdáskirálynő, a Csókos asszony, a Marica grófnő és a Mágnás Miska!

A műsor október 24-én, kedd 17:00-kor kezdődik. Találkozzunk a színház előtti téren!

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2023-10-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This