Az ókori Kína kincsei: kétszer lesz még tárlatvezetés márciusban

Szerző: Media24

2024-03-18

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Szent István Király Múzeum tárlatvezetéseket szervez Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok kora című kiállításon. Ebben a hónapban két alkalmat vehetnek részt ezeken előzetes regisztráció után az érdeklődők.

Két alkalommal is tárlatvezetést rendez Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok kora című kiállításon a Szent István Király Múzeum. A Csók István Képtárban látható tárlaton március 20-án, szerdán 15.00 órától, valamint március 27-én, szerdán 17.00 órától várják az érdeklődőket. A programokhoz a kiálltásra megváltott, érvényes jeggyel lehet csatlakozni, időtartamuk körülbelül 60 perc. Fontos, hogy a kiállítóterek korlátozott befogadóképessége miatt az alkalmakon előzetes regisztráció után lehet részt venni, ami a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen, legkésőbb március 19-én 12.00 óráig tehető meg.

A tárlaton ókori kínai tárgyakkal ismerkedhetnek az érdeklődők, melyek szemléltetik a korabeli mindennapokat, a temetkezési szokásokat, bemutatják az uralkodókat, valamint a Kína határán élt nomád népeket is. A kiállítás egyik különlegessége a Dél-Kínából származó, a Chu állam egyik uralkodójának jádepáncélja, amit 1460 darabból állítottak össze és 958 grammnyi arannyal szőttek át.

Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok kora című kiállítás januárban nyílt meg és egészen június 28-ig lesz látogatható a Csók István Képtárban, hétfőtől vasárnapig 10 és 18 óra között. A nyitvatartásról, a jegyárakról és a kedvezményekről a www.szikm.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Media24

2024-03-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami