Átalakult a régi mozi – megnyílt a „Kőtár”, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont

Néhány éve még csak álom volt, mára valósággá vált az egykori Köztársaság Mozi épületének felújítása, új funkcióval és élettel való megtöltése. Kulturális, közösségi és tudományos célra is használhatják majd a székesfehérváriak az itt kialakított Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontot, mely otthont ad a Solium Regni – Az ország trónusa című állandó kiállításnak is. Az ünnepélyes megnyitót pénteken délután tartották, ahol köszöntőt mondott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. A nyitónapon már a nagyközönség is megtekinthette az új kulturális közösségi teret.

Pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont. A nagyberuházás közel négymilliárd forintból, az Árpád-ház Program keretében, kormányzati támogatásból valósult meg a nemzet történelmi fővárosában. Egy olyan kulturális és információs pontot alakítottak ki az egykori Szent István-i koronázó bazilika közvetlen közelében, amely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét.

A 2013-ban a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen megálmodott Árpád-ház Program eddigi legnagyobb fejlesztése valósult meg, ami egyben az egykori Köztársaság Mozi épületének megmentését is jelenti. Ezen a különleges helyszínen kőtár, bazilikatörténeti kiállítás, kutatóintézet és látogatóközpont is kialakításra került. Nem titkolt cél volt, hogy mindez – a modern, 21. századi eszköztárat is felhasználva – közelebb vigye a látogatókat nemzetünk történelméhez.

A Nagyboldogasszony-székesegyház a magyar történelem egyik legfontosabb csomópontja – emelte ki megnyitó beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely rövid történeti visszatekintésében utalt arra: országunk születésének évtizedeit bejárva érthetjük meg, hogy Európa lelke keresztény, és ez kapcsol össze bennünket a kontinensen. „A fehérvári Bazilika sorsa reményt is ad: minden pusztulás után újra lehet és újra is kell kezdeni az életet. Ebben az országban ez különösen igaz volt. Meg lehet és meg kell találnunk az alapokat, amelyeken ez a szellemi, lelki és kulturális közösség felépült. Ezeket ismerve és értve alkothatjuk meg a magunk századának életét, egy olyan gyarapodó és sikeres országot, amelyben mindannyian magyarokként lehetünk otthon.”  A miniszter fontosnak nevezte, hogy Székesfehérvár hatalmas darabot őriz közös történelmünkből, amelyre valamennyi magyar büszke lehet.  A város komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a múltat feltáró kutatásokat folyamatosan végezhessék annak érdekében, hogy méltó módon lehessen bemutatni mindazt, amit a tudomány ki tud „halászni” a múlt mélységes mély kútjából. „Ma, tíz évvel az Árpád-ház Program meghirdetése után az első mérföldkőhöz értünk, az ország bölcsője célba ért. Az a csaknem négymilliárd forint, amit erre a programra költöttünk, látható és látványos eredményeket hozott, de még útközben vagyunk.  Az Árpád-ház Program folytatódik, hiszen tovább kell dolgoznunk azért, hogy a Nagyboldogasszony-székesegyház elmondhassa titkait, és hogy Szent István király halálának 1000 éves évfordulóját 2038-ban méltó módon ünnepelhesse meg a város és az ország, a nemzet és az egész keresztény világ.” – zárta ünnepi beszédét Gulyás Gergely.

Egy több évtizeden át üresen álló moziépület megújulva, XXI. századi technikával felszerelve őrzi és mutatja be a magyarság történelmének ezeréves emlékeit. „Ezzel a beruházással több értéket tudtunk egyszerre közösen megmenteni!” – Székesfehérvár polgármestere a meghatottság hangján szólt a hallgatósághoz. Dr. Cser-Palkovics András emlékeztetett, hogy Szent István halálának 1000. évfordulójára méltó módon kell, hogy készüljön városunk, amely a 2038-as emlékév egyik központja lesz. A látogatók e kiállítás megtekintése után olyan információkkal gazdagodva, lelki és szellemi tartalommal feltöltődve sétálhatnak az egykori bazilika romjai között, a Nemzeti Emlékhelyen, amelyektől világossá válik, miért is Székesfehérvár az ország bölcsője. Mi volt ennek a helynek a jellemzője, jellegzetessége, kiemelkedően fontos szerepe a magyar állam szervezése vonatkozásában sok száz éven keresztül. „Az állandó és időszaki kiállításokban az a történelem jelenik meg, amely miatt mi, fehérváriak büszkék vagyunk, és valljuk városunkat a nemzet egyik történelmi fővárosának. Hozzátéve, hogy ez nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel, felelősséggel is jár. Ápolni ezeket az értékeket, a keresztény hagyományokat ebben a városban kötelességünk. Ezt üzenni a világnak, Európának, a magyarságnak szintén kötelességünk. Amikor mi, itt Fehérváron teszünk valamit, akkor a nemzet egésze tekintetében gondoljuk át annak lehetséges következményeit, mert ennek a városnak a történelme több száz éven keresztül arról szólt, hogy amíg itt születtek döntések, történtek szertartások, azok kihatottak az akkori nemzet egészére.”  Reményét fejezte ki, hogy minél több fehérvári, vármegyei és kárpát-medencei diák, fiatal tekintse meg a kiállítást.

A Látogatóközpontot Spányi Antal megyés püspök áldotta meg. „Az ember meghatódottan néz szembe ezekkel a kövekkel, amelyek Szent István akaratából formálódtak, álltak össze egy csodálatos templommá. Most, amikor szembesülünk ezekkel a faragványokkal, megtapasztalhatunk valamit ennek a templomnak fenségességéből is. Megindító, hogy e kövek között Szent István király imádkozott, e kövek között temette el fiát és temették el őt is. Évszázadokon keresztül e nemzet nagyjai, szentjei mind-mind e kövek között rótták le tiszteletüket államalapító királyunk előtt és imádkoztak az országért, a nemzetért. Ezekkel a kövekkel szembesülve talán megértjük, mi a mi feladatunk ma. Mivel tartozunk a mai nemzetnek, amikor a magyar, keresztény ezeréves kultúrát kell nekünk képviselni, védeni és oltalmazni.” – mondta a megyés püspök.

Az ünnepség zárásaként a Szent István Király Múzeum főigazgatója, Pokrovenszki Krisztián mondott köszönetet a beruházásban résztvevőknek és kollégáinak áldozatos munkájáért, külön is köszöntve Biczó Piroskát, aki több évtizede dolgozik az egykori királyi bazilika maradványainak feltárásán és bemutatásán.

A földszinten a hajdani nézőteret idéző, 400 négyzetméter alapterületű, változó belmagasságú, íves falú kiállítótér került kialakításra, melynek bejárata is tükrözi az egykori szakrális hely monumentalitását, hiszen a kiállítótérbe az egykori koronázóbazilika bejáratát szimbolizáló, rekonstruált kapun keresztül léphetünk be. Itt idézik meg a bazilika alapítójának, Szent Istvánnak az alakját és az alapítás időszakát.

Az egykori koronázó bazilika rekonstruált kapuján léphetünk be a közösségi térbe, ahol a megmaradt, kézzel fogható emlékeit az államalapító által építtetett egykori monumentális katedrálisnak. Fontos, hogy a tudomány által feltárt részletek alapján ismerhetik meg a látogatók a Nagyboldogasszony-bazilika történetét, az államalapítás időszakát, a Szent István-i korszakot. Sajnálatos módon nem maradt fent az államalapító királyunk által megálmodott és megépíttetett koronázótemplom, s nem kereshetjük fel legtöbb királyunk sírhelyét sem. Az azonban nem kétséges, hogy ez a hely a magyar nemzet történelmi bölcsője, egy különleges szakrális tér.

A Solium Regni – Az ország trónusa című különleges, állandó kiállítás mellett a pinceszinten 350 négyzetméteres területen kapnak helyet az értékes kőanyagok: az egykori Nagyboldogasszony-bazilika kövei, valamint itt került elhelyezésre az iratanyag is. Az első emeleti kiállítás időrendben mutatja be az egymást követő két gótikus építési periódus jellegzetességeit. A második emeleten pedig egy kétirányú múzeumpedagógiai foglalkoztató van, valamint a prépostság és a bazilika kutatástörténetét bemutató tárlat látható. Mindezek mellett helyet kapott az épületben rendezvényeknek helyet adó tárgyaló, foglalkoztató tér is.

Egy olyan egyedi kiállítóhely jött létre, mely látogatóközpontként „előszoba” lehet a koronázó bazilika történetének megismeréséhez. Az egykori moziépület belmagasságát kihasználva, 21. századi technikai megoldásokkal teremtettek lehetőséget az egykori bazilika tömbjének bemutatására. A megmaradt kövek és az azok kiegészítésére szolgáló installációk révén ismerhetik meg a látogatók a Székesfehérvár történelmében oly fontos Szent István-i korszakot.

A péntek délutáni ünnepélyes megnyitót követően a nagyközönség is megismerhette a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontot. A nyitónapon ingyenesen, egészen 21 óráig várták az érdeklődőket. Az új kulturális központot közösségi és tudományos célra is használhatják majd a fehérváriak. További információk a nyitvatartásról és minden fontos tudnivalóról: www.solium.regni.hu; www.szikm.hu

(ÖKK / SZIKM /Media24, fotó: Simon Erika, Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2023-11-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This