Átalakítás az óvodai hálózatban

Szerző: Media24

2022-04-12

A gyermeklétszám csökkenésére és a munkaerő-hiányra tekintettel az önkormányzat – a következő nevelési évre történő beiratkozások előtt – kénytelen átszervezésre vonatkozó javaslattal élni. Az Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodát érinti a közgyűlés április végi ülésére benyújtásra kerülő szakmai előterjesztés: a szeptembertől induló nevelési évre már nem vesz fel gyermekeket az intézmény, a következő nevelési évben még óvodaköteles gyermekek azonban még egy évig az intézményben maradhatnak az óvodapedagógusokkal és a dajkákkal együtt. Az óvodai dolgozókkal és a Szülői Munkaközösséggel több körben egyeztettek a javaslatról. Az önkormányzat nem adja el az épületet, hanem az továbbra is a kisgyermekeket szolgálja majd, hiszen a tervek szerint az autizmussal élő gyermekek számára működtetett óvoda költözik az ingatlanba. Ők régóta helyhiánnyal küzdenek, és fontos szülői igény a megfelelő körülmények közötti elhelyezés biztosítása.

Székesfehérvár Önkormányzata jelenleg 11 óvodát tart fenn 20 telephelyen, összesen 3284 férőhellyel. A 2022. március 20-ai állapot szerint 120 csoportban 2746 fő az összes felvett gyermekek száma, azaz 538 üres férőhely van.

Évek óta csökken az óvodába beíratott gyermekek száma, illetve nyolc magán- és egyházi fenntartású intézmény is működik Székesfehérváron, összesen 11 telephelyen 628 óvodai férőhellyel. Emellett a környező településeken megépült vagy épülő új óvodák szintén befolyásolják a városi óvodai gyermeklétszámot. Folyamatos problémát jelent a munkaerő-kérdés is, az óvodákban a hiányzó óvodapedagógusok miatt az ellátást több helyen pedagógiai asszisztensekkel és nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával oldják meg az intézmények.

Mindezekre tekintettel elodázhatatlan az intézményhálózat működésének áttekintése, szakmai javaslat alapján néhány intézkedés megtétele. A Közgyűlés április 29-i ülésén tárgyal a témáról. Az előterjesztés a Rákóczi Utcai Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodáját érinti: szeptembertől új beiratkozásra nem lesz lehetőség, de a 2022/2023-as nevelési évben még óvodaköteles gyermekek (2022.03.22-i adat szerint összesen 67 fő) továbbra is az intézményben maradhatnak. A javaslat szerint a Tagóvoda 2023. augusztus 31-ig működik. A tervezett intézkedésekről a Tagóvoda dolgozóival és a Szülői Munkaközösség képviselőivel több körben is történt egyeztetés, végleges döntés május végén várható.

Az Ybl Tagóvoda épülete jövő év szeptemberétől is a gyermekeket szolgálja majd, a Tankerületi Központtal együttműködve a Ligetsorról az autizmus spektrum zavarral élő gyermekeket ellátó óvoda csoportjai költözhetnek majd be, ezzel az intézkedéssel is segítve a folyamatosan emelkedő számú sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását.

A jelenleg az Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvoda körzetébe tartozó utcák a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvodához, a Felsővárosi Óvodához, illetve a Ligetsori Óvodához kerülnek át. Erről és az óvodai beiratkozás időpontjáról (várhatóan 2022. május 19-20.) a Humán Közszolgálati Szakbizottság dönt majd.

(ÖKK)

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. július
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-04-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Startol a Sukorói Zenei Nyár

Startol a Sukorói Zenei Nyár

Az idén immár 16. éve rendeznek Sukorón - a világjárvány miatt két évnyi kényszerszünettel - a református templomban...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami