Arany Pálma-díjas film nyitja a 13. Mozinet Filmnapokat

Szerző: Media24

2023-10-10

Öt kiváló alkotást láthatnak a nézők – jóval a hivatalos bemutató előtt – a 13. Mozinet Filmnapok sorozatában, amely októbertől jövő februárig tart. A Barátság mozi minden hónap harmadik péntekén várja majd a rajongókat a filmnapokra – először október 20-án, 18 órakor, amikor a Cannes-i Arany Pálmát elnyerő, Egy zuhanás anatómiája című francia filmet tekintheti meg a közönség. A vetítésekhez minden alkalommal beszélgetés is kapcsolódik, októberben Csákvári Géza filmkritikus lesz az est vendége.

Rendkívül jól megírt, feszültséggel és fordulatokkal teli, több műfajt ötvöző és remek színészi alakításokat felvonultató dráma – fogalmazott egy kritikus a Cannes-i Arany Pálmát elnyerő filmről, amelynek rendezője és forgatókönyvírója, a francia Justine Triet (Szex és pszichoanalízis, Egy ágyban Viktóriával) a harmadik rendezőnő, aki kiérdemelte a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának fődíját. A szakma és a közönség tetszését is elnyerő alkotás elegyíti a tárgyalótermi és a párkapcsolati dráma, a krimi és a thriller elemeit, oly módon ötvözve azokat, hogy az film utolsó pillanatáig fenntartsa a feszültséget, kétségeket ébresszen a nézőben. A főszereplő Sandra Hüller – akit a magyar nézők a Toni Erdmann főszerepében ismerhettek meg – alakítását minden kritika külön is kiemeli – már csak miatta is érdemes elmenni a moziba.

A filmben Sandra sikeres német írónő, aki francia férjével és látássérült gyerekükkel él a francia Alpok egyik kis falujában. A férfi váratlan halála után nem egyértelmű, hogy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt. Sandra ezért a rendkívül megterhelő nyomozás és tárgyalás középpontjába kerül. A már-már hitchcocki hagyományokat követő filmben az eseményeket végig a feleség szemszögéből követjük, miközben a néző számára is kérdéses az ártatlansága. Az Egy zuhanás anatómiája azonban sokkal több bűnügyi történetnél: a rendezőt elsősorban a házasság, és alapvetően az emberi kapcsolatok legmélyebb rétegei érdeklik.

A vetítés előtt a mozi vendége lesz Csákvári Géza filmkritikus, akit a fesztiválok világáról is kérdez az SZKKK munkatársa, Gruber Nóra. A filmre már válthatók jegyek a ww.baratsagmozi.hu oldalon.

(SZKKK)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2023-10-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This