Álmomban sem gondoltam volna…

Szerző: user

2021-03-06

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a járványhelyzet mennyire kivetkőzteti önmagukból az embereket, sőt, ha valaki a jelenlegi állapotokat vizionálja bő egy esztendővel korábban, azonnal aggódtam volna a beszámíthatóságát illetően. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan téma, amely több “szakértőt” termel a mi kis hazánkban, mint a foci, s álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek okán – egyébként teljesen normálisnak tűnő – emberek esnek egymásnak a közösségi felületeken, sőt, lassan már nem csak a virtuális térben, hanem fizikai valójukban is.
Azt pedig minden korábbi vészjósló jel ellenére sem gondoltam volna – igen, még álmomban sem -, hogy ebben a helyzetben a politikai ellenzék az emberek egészsége és a járványhelyzet javítására tett erőfeszítések helyett kizárólag a saját hatalomátvételének előkészítésére, kampányfogásként használja fel a pandémiát és mindenben gáncsolja, akadályozza a kormány és járvány megfékezéséért dolgozó szakemberek tevékenységét. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a lejjebbnél is van lejjebb, pedig sajnos van. Álmomban sem gondoltam volna, hogy élvonalbeli politikusok nem az ország és az egészségünk megvédése érdekében végezzék tevékenységüket, hanem idegen érdekek és idegen kotta alapján, kizárólag a saját politikai hatalmuk gyarapítása és megbízóik érdekében.

Álmomban sem gondolhattam volna, hogy a gyilkos kór terjedését legnagyobb mértékben fékezni képes, szervezetünket ellene védő vakcinák hazai használatát és engedélyezését lesz ép elméjű ember, aki minden erejével gáncsolni próbálja, annak beadása ellen kampányol, hangolja az embereket, végzetes és hosszútávú mellékhatásokkal riogatva. Igen, azok, akik aztán közben elsunnyognak maguknak is beadatni, amint csak lehet, de még eközben is ellene beszélnek. Akik minden negatívumnak örülnek, mert azt hiszik, ezzel is erősítik esélyüket az ördögnek kikiáltott “Zorbán és bandája” legyőzésére.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a saját szememmel és fülemmel kell azt látnom és hallanom, amint egy ismerősöm büszkén újságolja, miszerint megkapta az első dózis védőoltását és tök jó, mert semmiféle mellékhatást nem érzett sem ő, sem a férje, mire egy másik – közös – ismerősünk nekiesik, hogy milyen jogon merészeli “ezt a tömeggyilkos, tudatmódosító vakcinát” pozitívnak beállítani és egyáltalán említeni is bárkinek!

EMBEREK!!! Hol a józan eszetek?? Nem mehet ez így tovább, különben nem a koronavírus és annak mutációi, hanem TI, MI önmagatok/önmagunk nyírjátok/nyírjuk ki egymást! És ehhez már rémálom sem kell, szinte két kézzel elérhető valóság. Rémálomszerű valóság. Megér ez ennyit? Ugye, költői a kérdés.

Ellenzéki politikusainknak pedig csak annyit üzennék: bő egy év múlva választás lesz, most a KÖZÖS védekezésé, szabálykövetésé, oltási kampányé, az élet minél előbbi normális kerékvágásba történő visszazökkentéséé kell, hogy a főszerep legyen, semmi másé! Minden egyéb, így a politikai kampány majd azt követően jöhet, normálisan, ahogy illik: a különböző szakterületekre vonatkozó koncepciókkal, országépítő javaslatokkal, megvalósítható programelemekkel, s még véletlenül sem az embereket félelemben tartó, a társadalmat vészesen megosztó viselkedéssel, rémhírek terjesztésével, gyűlöletet szítva.

Tudom, ez most naiv elvárás. Mégis, ha mindenki csak egy picit elgondolkodik ezen, s nem valami és valaki(k) ellen irányul a tevékenységük, hanem az ország és az itt élő emberek érdekében, akkor már lépünk egyet nagyot előre a jó úton. Mert más úton nem juthatunk előre, ez nem is lehet kérdéses. Most éppen azzal tehetünk a legtöbbet, ha jelentkezünk a védőoltásra (vakcinainfo.gov.hu) és amint lehet, be is adatjuk magunknak a vakcinát. mennyiben így lesz, néhány hónapon belül már rég nem látott szeretteink körében, a kedvenc vendéglátó egységünkben ülve vagy rendezvényen mosolyoghatunk egy pohár frissítő kortyolgatása közben, és rájöhetünk, nem az a gonosz, aki a jót tanácsolta… Na, és persze, akkor talán igaz lesz gondolatmenetem – egyelőre még futurisztikus – zárása is: álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan vége, végre!



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. május
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by user

2021-03-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami