Aki a közösséget tartotta a legfontosabbnak – Román Károlyra emlékeztek

Szerző: Media24

2023-05-23

Román Károly tiszteletére rendeztek emlékestet hétfőn a Vörösmarty teremben, ahol elsőként adták át a város egykori tudós irodalomtanáráról elnevezett díjat. Román tanár úr, aki a város Díszpolgára, a helyi kulturális élet meghatározó alakja és a Vörösmarty Társaság alapító tagja volt, már több mint hat esztendeje, 2017 áprilisában hunyt el.

Román Károly, Székesfehérvár köztiszteletben álló, tudós pedagógusa évtizedeken keresztül a Vasvári Pál Gimnáziumban tanított magyar nyelv és irodalmat és szerettette meg sok diákjával a könyveket. Akit ő tanított irodalomra, egész életén keresztül folyton visszatér és otthonra talál a versek, novellák, regények világában és erőt merít belőlük. Román tanár úr műveltsége, tudása, világlátása messze túlmutatott a középiskolai oktatáson és egyetemi katedráért kiáltott, ő mégis ragaszkodott a „sorsához” és bölcs iróniával mindig úgy jellemezte saját magát, hogy ő csak egy „talajmenti magyartanár”, de tévedett, hiszen ehhez a vidéki pedagógushoz gyakran érkeztek híres írók vendégségbe, olyanok is adtak a szavára, véleményére, mint például Esterházy Péter, akit több alkalommal is vendégül látott apró, könyvekkel zsúfolt nappalijában.

Az emlékesten köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy Román Károly esetében egyaránt emlékezhetünk az irodalomtörténészre, az aktív közösségi és közéleti emberre, és a nagybetűs POLGÁRRA. „Román tanár úr úgy élt, dolgozott ebben a városban, hogy a közösséget tartotta a legfontosabbnak, legyen az egy iskolai közösség, diákközösség, színjátszókör, baráti közösség, vagy az irodalombarátok közössége” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki szólt arról is, hogy az értelmiségi létből fakadó részvétel volt az övé a város kulturális életében és ez a részvétel példaértékű és példamutató volt. dr. Cser-Palkovics András polgármester hozzátette, hogy ez a példa önmagában nem szűnt meg attól, hogy már nincs közöttünk, hiszen itt maradt egyfajta felelősségként és kötelezettségként, hogy rá emlékezzünk.

A tiszteletére rendezett emlékesten Sebők Melinda irodalomtörténész, egyetemi docens Román Károly az irodalom áramában címmel tartott előadást. Sebők Melinda felidézte, hogy 2015-ben még személyesen adhatta át Román Károlynak a Magyar Irodalmi Társaság Toldi díját több évtizedes tanári, irodalmi és kulturális tevékenységéért. Kiemelte, hogy aligha lehet felmérni, hogy halálával mekkora veszteség érte a magyar irodalmat, hiszen személyisége, tudása, kritikusi jelenléte páratlan jelenség volt. Előadásában Román Károly kritikusi, esszé és tanulmányírói pályáját idézte fel: „Román Károly olyan ember volt, aki rendkívüli olvasottságát, műveltségét nem csupán a tudománynak szentelte, hanem a művelt közönségnek is. Kiemelkedő olvasottsága, tágas műveltsége, a jelen idő teljes megragadásának igénye tették őt feledhetetlenné” – hangsúlyozta Sebők Melinda, aki előadásában leszögezte azt is, hogy nem egyszerűen olyan tanárról van szó, aki időnként elkalandozik az irodalomtörténet-írás világába, hanem olyanról, aki irodalomtörténészként is vállalja és hasznosítja a maga pedagógiai ethoszát.

A Vörösmarty Társaság elnöksége a rendezvényen első ízben adta át a Román Károly-díjat. A díjazott, Sebők Melinda, az emlékest első előadója a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett, magyar-angol szakos diplomát, majd irodalomtudományi PhD-fokozatot szerzett az ELTE BTK-n. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Modern Magyar Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense.

Sebők Melinda előadását követően P. Maklári Éva költő, író Román Károly, a „kultúrkirály” címmel tartott előadást, majd Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnökének A Villikirálytól az emléktábláig című előadása zárta az emlékestet.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2023-05-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami