„Adózás 2024 – Az áfától az idegenrendészetig”

Szerző: Media24

2024-03-07

A legfrissebb adózási változásokról volt szó azon a széleskörű szakmai fórumon, melyet székesfehérvári cégek, vállalkozások számára rendezett a Városházán a PwC Magyarország „Adózás 2024 – Az áfától az idegenrendészetig” címmel. Ez volt az első ilyen alkalom, melyet várhatóan több hasonló követ a jövőben. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András nyitó köszöntőjében arról beszélt, hogy az adózásból származó saját bevétel létfontosságú a város mindennapi működése, a családok élete szempontjából.

A rendezvényen mintegy 50 cég, vállalkozás képviselői voltak jelen, akik a PwC adószakértői által első kézből kaptak információkat az aktuális adózási kérdésekről, a legutóbbi adóváltozásokról, a januártól hatályos jogszabálymódosításokról és aktualitásokról.

Deák László, a PwC Magyarország üzletágvezető cégtársa korszakos eseménynek nevezte a programot, melyet Székesfehérváron első ízben rendeztek meg, és hasonlókra készülnek a jövőben is. Hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag nap mint nap változnak az adózással kapcsolatos jogszabályok, ráadásul az adózás mellett vannak egyéb fizetési kötelezettségek is Magyarország Kormánya és az Európai Unió által előírtan egyaránt, ilyen például a karbonvám vagy a globális minimumadó. Az adózással kapcsolatos kérdések megválaszolására nagy igény mutatkozik a cégek részéről, ezért szervezték meg a szakmai délelőttöt.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy Székesfehérvár városa a történelme mellett joggal és okkal lehet büszke a gazdaságára, a helyi ipar szerkezetére, a vállalkozások nagyságára, valamint a Magyarországon és Közép-Európa betöltött szerepére.

„Ez a város a gazdaságából, a vállalkozásaiból él. Akkor tudunk fejlődni, ha az itt lévő gazdaság növekedni képes. Ez igaz a családok szintjén, hiszen a vállalkozások adják az egzisztenciát az embereknek, de ugyanúgy igaz az önkormányzat tekintetében is, hiszen a helyi adókból  tudjuk a várost működtetni, fejleszteni és a közszolgáltatásokat javítani. Ez egy szoros szimbiózis, amelyben nekünk meg kell teremtenünk a gazdaságot növelő környezetet, ami pedig visszahat a helyi közösségre.” – fogalmazott a város polgármestere. Hozzátette, hogy a gazdasági helyzet nagyban kihat a város környezetére, a régióra is, hiszen Budapest után, illetve Győr előtt Székesfehérvár rendelkezik a második legnagyobb ingázó munkavállalói körrel.

A megnyitó után a PwC Magyarország szakértői tartottak előadásokat, többek között az ÁFA-módosításokról és a digitális változásokról, a karbonvámról és a kiterjesztett gyártói felelősségről, a munkavállalók és a magánszemélyek adózásáról, az új idegenrendészeti szabályokhoz kapcsolódó kérdésekről és a társaságok adózását érintő változásokról. A rendezvény szakmai kerekasztal-beszélgetéssel zárult.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2024-03-07

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami