A Közgyűlésen adták át a „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjat

Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött Székesfehérvár képviselő testületének mai ülése. A közgyűlésen adta át dr. Cser-Palkovics András polgármester a „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjat, amelyet ebben az évben, kiváló szakmai munkájuk elismeréseként hárman vehettek át: Takács József tűzoltó alezredes, Paál Andrea, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség titkára és Kalányos Zsolt az Alba Regia Polgárőr Egyesület elnökhelyettese.

Székesfehérvár Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazoknak, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Az elismerések egyike a „Székesfehérvár Közbiztonságáért” díj, amely annak a természetes személynek adományozható, aki a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság székesfehérvári telephelyén, vagy a Székesfehérvári Rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesít szolgálatot, illetve székesfehérvári polgárőr szervezet tagjaként rendszeresen segíti a rendőrség feladatainak ellátását a bűnmegelőzés területén. Az elismerés odaítélésének feltétele, hogy a díjazott tartós és kiemelkedő munkát végezzen, helytállásával erősítse a városlakók bizalmát a tűzoltóság, a rendőrség és a polgárőrség iránt, illetve életvitele méltó legyen a hivatásához és a polgárőri tevékenységhez. Évente legfeljebb három „Székesfehérvár Közbiztonságáért” díj adományozható.

A 2024-es év egyik díjazottja Takács József tűzoltó alezredes, aki 1989-ben kezdte meg hivatásos tűzoltói szolgálatát a székesfehérvári parancsnokságon. 2016 óta a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főügyeleti Osztály Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatánál kiemelt főelőadóként Fejér vármegye teljes területén irányítja a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat, illetve a különböző káresemények felszámolását. A friss ismeretek megszerzése és azok szakmai alkalmazása mellett törekszik tapasztalatait, tudását közvetlen kollégáival és a vármegyében szolgáló valamennyi tűzoltóval megosztani. Szabadidejéből is szívesen áldoz a közösségért, Székesfehérvár testvérvárosa, Schwäbisch Gmünd tűzoltóival szakmai és baráti kapcsolatban áll.

„Székesfehérvár Közbiztonságáért” díjban részesült Paál Andrea, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség titkára, aki 2002 óta aktív tagja a Székesfehérvári Városi Polgárőrségnek. Az Egyesület titkára, szolgálatvezetője, ifjú polgárőrök toborzója, akinek sokrétű feladatai közé tartozik az általános iskolás gyerekek számára a biztonságos közlekedés oktatása. A városban élők, az emberek biztonsága számára nagyon fontos, ezért vállalja szabadidejében is a közösség szolgálatát, mind az Egyesület keretében, mind a határvédelem területén. Sok rendezvény biztosításában részt vesz, a rendőrséggel és közterületfelügyelőkkel közösen járőrözik.

A 2024-es esztendő harmadik kitüntetettje Kalányos Zsolt polgárőr, aki 16 évesen lett a polgárőr szervezet tagja. 2020 tavaszán csatlakozott az újonnan megalakuló Alba Regia Polgárőr Egyesülethez, amelynek ma már elnökhelyettese. Elsődleges céljának és küldetésének Székesfehérvár közbiztonságának, valamint a városlakók nyugalmának megőrzését, a fehérváriak biztonságérzetének növelését tekinti a mindennapokban és a közösségi programok során egyaránt.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2024-04-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami