A köz szolgálatában – elismerés a Városgondnokság dolgozójának

Szerző: Mátay Balázs

2023-10-25

A szeptemberi Civil Napon is azt tette, ami miatt elismerésben részesült, így csak ma, utólag tudta átvenni azt a Városgondnokság munkatársa, Polai Szilárd. A közszolgálatban dolgozók elismerésére alapított szakmai díjat az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért szervezet vezetőjétől, Németh Lászlótól és Székesfehérvár alpolgármesterétől, Róth Pétertől vette át a műszaki szakember.

Az elismeréseket eredetileg a szeptemberi Székesfehérvári Civil Napon adták át, de Szilárd akkor is – mint általában minden városi programon – a rendezvény műszaki infrastruktúrájáért felelt, így most volt lehetősége az oklevél átvételére.

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért még 2017-ben alapított díjat, hogy a civil társadalom elismerje a közszolgáltatásokban dolgozók munkáját. Az elismerést olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál.

„Nagyszerű dolog, hogy a civil élet is elismeri a város közösségéért dolgozók munkáját. Külön öröm, hogy egy olyan díjazottnak adhatjuk át most az elismerést, aki a hivatalos díjátadás idején is azért dolgozott, hogy a Zichy ligetben tartott Civil Nap sikeres legyen.” – mondta Róth Péter alpolgármester. Kiemelte, hogy egy városban nagyon sok nem látványos, ám annál fontosabb dolog van, amihez szakemberek munkájára van szükség. „Óriási köszönet ezen munkák elvégzéséért a Városgondnokság összes dolgozójának.”

Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke gratulált a díjazottaknak és elmondta, hogy számára mindig ünnepnap a díj átadása. Mint hangsúlyozta, szinte nincs is olyan rendezvény a városban, melynek megszervezésében és lebonyolításában ne venne részt valamilyen formában a Városgondnokság és az ott dolgozó szakemberek, akik színpadot, hangosítást, világítást, áramellátást, illetve egyéb fontos infrastruktúrát biztosítanak.

Bozai István városgondnok az elismerés átadásakor köszönetet mondott azért a figyelemért, ami a Városgondnokságot övezi. „Nagyon nagy öröm, hogy Szilárd kapta ezt a díjat, mert bár vannak nagyon jó divízióvezetőink, de a közterületeken dolgozó szakembereink nélkül nem készülnének el a munkák a városban. A Városgondnokság munkavállalóinak majd háromnegyede fizikai dolgozó, akiknek a tevékenysége nélkül nem így nézne ki a Fehérvár.”

A városgondnok is köszönetet mondott Polai Szilárnak, akire már régóta lehet biztosan számítani a cégnél.

Az idei másik két díjazott, Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője, valamint Mészárosné Jasztrapszky Regina, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Gazdasági Igazgatóságának igazgatója a már említett Civil Napon vette át elismerését.

 

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-10-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami