A könyv, a tudás, és a kultúra ünnepe – Könyvheti piknik a Bartók Béla téren

Szerző: Media24

2025-06-15

Szombaton a Bartók Béla téren elkezdődött a hagyományos Könyvheti piknik, ami egész napos, igazi összművészeti programkavalkádot kínál idén is. Dedikálások, író-olvasó találkozók és kötetlen beszélgetési lehetőségek, mesés gyermekfoglalkozások és kézműveskedés is szerepelnek a programban. A könyvvásár keretében válogathatunk a fehérvári intézmények kiadványkínálatából is.

A pikniken Keresztes Balázs az elmúlt évek irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett szerzőiről beszélt majd, Czinki Ferenc pedig Simon Márton és Závada Péter költőkkel beszélgetett. A napot a Szeder együttes koncertje zárta. A Belvárosba látogatóknak érdemes csemegézni a programok között, hiszen minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.

Könyvheti Pikinik Székesfehérváron a Bartók Béla téren – képgaléria

A megnyitón Kálmánné Heim Ágnes, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatóhelyettese az Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozatának születését idézte fel.

1927. május 19-én, pünkösd vasárnapján Miskolcon rendezték meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének közgyűlését, ahol Supka Géza újságíró, művészettörténész hozzászólásában azzal a javaslattal állt elő, hogy a magyar könyv népszerűsítése érdekében könyvnapokat kell rendezni.

„Az évnek egyik napján — lehetőleg a tanév vége felé, az iskolai év befejezése előtt néhány héttel — az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon, egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára […] ingujjban, közvetlen, bohém formában […] Legyen ez a nap a könyv, a tudás, a kultúra ünnepe, mely ünnepnap […] évről évre megismétlődően, mindenkor eredeti, friss, mulatságos, színes formák között hívja fel a magyarság figyelmét a könyv fontosságára a nemzet jövője szempontjából.[…] Legyen ez a nap […] a magyar írók, könyvkiadók és könyvkereskedők mesterségbeli tudásának nemes versenyre serkentő vizsganapja is, amelyen a közönség évről-évre megállapíthassa, hogy mit alkotott az ő kedvenc írója, minő uj értékek merültek föl az év során.” – javasolta Supka Géza.

Kálmánné Heim Ágnes szólt a székesfehérvári könyvheti piknik hagyományáról is, amely a nemrégiben elhunyt dr. Arató Antal címzetes könyvtárigazgató nevéhez kötődik.

Ő rendezte meg először 1995-ben Székesfehérváron az eseményt a Bartók Béla téren. „Azt, hogy Arató Antal szellemisége milyen tág és milyen jelentős volt, egy retro kiállításon mutatjuk be, megidézzük emlékét az árkádsor előtt látható kiállítási tárlóban és paravánon. Ő volt az is, aki megteremtette annak hagyományát, hogy a helyi szerzők találkozzanak egymással és az olvasókkal a piknik alkalmával.” – tette hozzá Kálmánné Heim Ágnes.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a megnyitón egy kedves történetet idézett fel Arató Antallal kapcsolatban, hogy amikor a címzetes könyvtárigazgató a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat vette át, azt a kérést intézte hozzá, hogy nagyon szeretné, ha kívül és belül is megújulna a Vörösmarty könyvtár épülete. „Hogyha ő most hitünk szerint valami gyönyörű helyre ment, ahonnan idelát, akkor örülhet, hiszen meg fog újulni a Vörösmarty könyvtár” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere, aki a megújult Bartók Béla tér közösségépítő szerepéről is szólt.

Elmondta, két nappal ezelőtt sok fehérvári látogatott ki, és egy felemelő nyárindító koncerten vehetett részt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jóvoltából, most pedig a könyvek között tölthetünk el itt egy szép napot. „Zene és könyv talán a legszebb dolgok az ember életében, és remek lehetőség a kikapcsolódásra, beszélgetésre. Sokan legyintenek, hogy a mai fiatalok már úgysem olvasnak, de mi is ugyanezt hallgattuk meg az iskolában, és mind a mai napig ugyanúgy olvasunk, vásároljuk a könyvet és elmegyünk a könyvtárba..” – fogalmazott Cser-Palkovics András.

Szavait megerősítette, hogy számos általános iskolás, középiskolás és fiatal lepte el a Bartók Béla teret a Vörösmarty verspályázat eredményhirdetése kapcsán, amelyre a piknik keretében került sor.

Sebők Melinda irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke elmondta, hogy sok vers érkezett be a pályázatra, nagy bőségben tudtak válogatni. A fiatal felnőtt kategória első három helyezettje és a középiskolás kategória győztese pedig publikációs lehetőséget is kap a könyvjutalom mellé. Az általános iskolai kategóriában Szabó Zalán, a középiskolások között Rádli Júlia, a fiatal felnőtt kategóriában pedig Nehéz Fruzsina bizonyult a legjobbnak a zsűri döntése értelmében. Díjazták a második és harmadik helyezetteket is, és három különdíj is gazdára talált.

Az eredményhirdetést követően a piknik résztvevői a Szabad Színház társulatának műsorát láthatták „Életre-halálra” olvasni címmel. 

(ÖKK, Gáspár Péter, fotó: Bácskai Gergely; media24.hu-SzG)

# fehérvári fiatalok #irodalom #könyv #oktatás #történelem #Vörösmarty Könyvtár #Vörösmarty Társaság

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Media24

2025-06-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This