1987. január: az évszázad nagy havazása

Szerző: Mátay Balázs

2023-01-08

Ezúttal az 1987 január 8. és 13. közötti napok történéseit idézzük fel, a szerző emlékezetén kívül elsődlegesen a Fejér Megyei Hírlap tudósításai, cikkei által. Van is mire visszaemlékezni, ugyanis ehhez az időszakhoz fűződik a XX. század egyik legnagyobb, de feltétlenül legemlékezetesebb havazása, amikor csaknem négy teljes napon át szakadt a hó szinte megállás nélkül, betemetve az egész országot.

Január 7-én már figyelmeztető lehetett, hogy Borsodban a hegyvidéki részeken 25 cm-es friss hó esett, igaz, az időjárás már hetek óta igen hideg volt az egész országban, nap közben is gyakran maradt fagypont alatt a hőmérséklet. Ezen a napon Fejérben a MÁV Járműjavító üzemben, a Székesfehérvári Sütőipari Vállalatnál és a Szabadegyházi Szeszipari Vállalatnál megtartott évértékelő munkásgyűlés, a négy napra a megyébe érkezett bolgár testvérmegyei tanácsi delegáció látogatása, valamint az új alcsútdobozi egészségház átadása jelentette a címlaptémát.

Azt is megtudhattuk a korabeli újságból, hogy Fejérből a Cooptourist szervezésében már lehetett nyugatra is utazni szervezett körülmények között, nem csak a Szovjetunióba, a jugoszláv, az NDK vagy a bolgár tengerpartra. A nyugati utazások árai 8-10 százalékkal emelkedtek az 1986-os árakhoz képest. Átlagosan a 137-féle Cooptourist utazás ára egy hetes kint tartózkodási lehetőséggel utazással, szállással, ellátással 1600 Ft/fő volt. Várnába, a bolgár tengerpartra azonban egy hétre már 1200 forint/fő áron el lehetett utazni.

Az ARÉV folytatta a városi lakásépítési programot Székesfehérváron, melynek eredményeképpen a Lenin (ma palotavárosi) lakótelep egyre szélesedett, csak 1987-ben 450 lakás épült a városrészben. Ekkorra már a megyeszékhely lakóinak nagyjából harmada lakótelepi panelban élt.

Arról is olvashattunk a január 8-i lapszámban, hogy májusban Budapesten az Aranykéz és a Régiposta utca sarkán megnyílik hazánk első McDonald’s gyorsétterme, amelyet a honi sajtó csak amerikai hamburgerétteremnek titulált, s amely a Bábolnai Mezőgazdasági Kombináttal közös céggel üzemelteti majd az ikonikus gyorsétteremlánc magyar zászlóshajóját.

Az újság arról is beszámolt, hogy Sukorón átadták a megújult iskolaépületet, ahol alsó tagozatos gyerekek tanultak akkoriban, illetve szomorú aktualitásként hírt adott Székesfehérvár díszpolgára, a kétszeres Munkácsy-díjas festőművész, tanár, Áron-Nagy Lajos haláláról, aki 74. éves korában hunyt el. január 11-én. A lap hátoldalán tájékoztattak arról, hogy Dunaújvárosnál január 11-én átússza a jeges Dunát Schirilla György, akinek ma már a fia, ifjabb Schirilla György viszi tovább örökségét.

Itt meg is érkeztünk a nagy havazáshoz: 1987. január 11-én országos kiterjedésben hullt a fehér égi áldás, 12-én, hétfőn reggel pedig már akkora volt a hó mindenütt, hogy az ország – így Fejér megye is – szinte teljesen megbénult. Reggel munkába vagy iskolába is csak a legbátrabbak és a közel lakók jutottak el, gyalog, mert az autókat betemette a hó, a buszok és a vonatok is csak nagyon kevés helyen tudtak közlekedni.

Emlékszem, miközben jómagam gyalogosan az út közepén (mivel ott csak 15-20 cm-es volt a hó) haladtam a fehérvári József Attila utcán a Vasútállomás felé, a buszmegállókban reménykedők tömegei nyomorogtak, többnyire hiába. Nem jött a busz, nem tudott, mint ahogy szinte semmilyen jármű. De gyakran láthattunk elakadt buszt a megállókban. Nem tudtak továbbmenni… Nem csak a hó, a hideg, a hó alatt lefagyott utak is nagy próbatételre késztették a közlekedőket.

A Fejér Megyei Hírlap tudósítása szerint Fehérváron reggel mínusz 6,2 Celsius fok volt, ami délután 13.00 órára nemhogy nem enyhült, de sokkal hidegebb lett, mínusz 10,5 Celsius volt a szibériai eredetű léghullám betörésének köszönhetően, ugyanakkor az ország több pontján a mínusz 20 fokot is alulmúlta a hőmérséklet nap közben! A hó pedig csak hullott rendületlenül három napon át. A hóbuckák – az erős szélnek „hála” – 70-80 cm-es magasságban emelkedtek az M7-esen és a 70-es főúton is, miként főbb útvonalaink jelentős részén, így az ország több jelentős határátkelőjét is le kellett zárni.

A megye településeinek kétharmadát napokig meg sem lehetett közelíteni, több gyárban a vasárnapi műszakosok már nem tudtak hazamenni, így munkásszállásokon helyezték el őket, hétfőn pedig a vidéki dolgozóknak esélyük sem volt eljutni munkahelyükre vagy a gyerekeknek az iskolákba. Az orvosok a kisebb településeken szükséges esetben szánnal vagy traktor segítségével jutottak el a betegekhez! A legkritikusabb Söréd és Csákberény között volt a helyzet az úton: négy autóbusz is elakadt a hóban, de Székesfehérvár határában a 62-es úton hét autóbusz és számos személyautó került a hó fogságába, így utasaiknak kint kellett tölteniük az éjszakát január 12-re, hétfőre virradóra. Sajnos többen fagyásos sérüléseket is szenvedtek, őket a megyei kórházban ellátták.

A helyi boltokba az alapvető élelmiszerek eljuttatását a honvédség járműveivel sikerült jórészt megoldani, de így is akadtak olyan elszeparált települések, amelyekbe nem minden nap tudták ezt sem megoldani. Végül az ötödik naptól javult erőteljesen a helyzet. Egy biztos:: aki megélte azokat a napokat, soha nem felejti.

Egy sokkal jobb hír is bejárta a megyét és az országot: a székesfehérvári Fa Nándor és Gál József a híres Szent Jupáttal föld körüli útjukon elhagyták Auckland kikötőjét és a Horn-fok felé vették az irányt. Ma már tudjuk, ők történelmet írtak, hiszen első magyarként kerülték meg vitorlással a földet. Fa Nándor azóta egyedül is többször megtette, mindazonáltal a Szent Jupát dicsősége egyedülálló élményt adott a magyaroknak határon innen és túl.

A sporthírekhez tartozott még, hogy az 1985-ben UEFA-kupa döntőt játszó Videoton labdarúgócsapata január második hetében megkezdte a felkészülését a tavaszi szezonra. A sérültek, Májer, Csongrádi és Wittmann rendbe jöttek, így ők is már a többiekkel tréningezhettek a VOK-ban, illetve szabadban, amikor az időjárás megengedte, ugyanakkor Koszta kapus húzódása makacsabbnak bizonyult, ő ekkor még csak speciális munkát végezhetett az abban az idényben végül az NB I-ben 14. helyen záró alakulatban.

(Cikkek, fotók: FMH, Arcanum, Media24)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-01-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami