„Ne nyúlj a kaktuszhoz!” Nincs szülő, kinek szájából ne hangozna el e mondat, hiszen senki se szeretné, ha gyermeke apró kis tüskékkel tűzdelné meg kezeit és fájdalmasan vakarózna órákon át. Ugyanígy vagyunk a fügekaktusszal is: a gyerek ne érintse meg! Mi viszont megfogjuk, s óvatosan lehúzzuk a héját, mert a belseje finomságot rejt. Az pedig normális, hogy nincs hámozás láthatatlan, picurka szúrások nélkül. De elviseljük, mert vágyunk a végeredményre, a sárga vagy piros gyümölcshúsra!

Szüleim kertjéből hiányzik e növény, így bio-szüret helyett a boltból szerzem be a fügekaktuszt (hatos/nyolcas csomagolásban kapható általában). Vasi Szabó Jánosnál viszont rengeteg ilyen gyümölcs terem.

Mint megtudtam tőle: a gyümölcstermő kaktuszok a „medvetalp” vagy opuntia kaktusz–félék közül kerülnek ki, Amerika meleg égövi részéről származnak.  A legismertebbek a mexikói fügekaktuszok. Ezek ott vadon nőnek a száraz vagy félig száraz trópusi, szubtrópusi klímában, ezért terjedtek el rohamléptekben a Földközi–tenger országaiba behozott darabjai. Ilyen hatalmasra megnőtt növényeket láthatunk a horvát, olasz vagy török tengerpartokon is. A növény akár 8 méter magasra is nyújtózik, a szártagok kerek vagy ovális részekkel ízesülnek egymáshoz.

Tüskézettsége ritkás, ám még a gyümölcs héján is akadnak alig látható kis kellemetlen kampócskák (amelyek pucolás közben átvándorolnak a kezünkbe). Ezeknek a fajtáknak a mérete 5-10 cm hosszúság közt változik. Héjuk színe zöld, sárgásbarna, illetve egészen a gesztenyeszínig változik.

Amikor megvásároljuk a boltokban (műanyag dobozba sorakoztatva), általában minden darab színe más belül. Ízükben még nem tapasztaltam különbséget (mármint a szín-íz viszonylatában), de az is lehet, hogy csak nem elég kifinomultak az ízlelőbimbóim. És mivel általában a lányom fogyasztja el amit megpucolok, nekem csak a megunt negyed-darabok jutnak, de sokszor az sem. Így lehetőségem sincs a kellő nagyságú mintavételre, az abból való következtetések levonására.

Az önsajnálatot viszont most gyorsan félre is söpröm – elvégre karácsonyi időszakot élünk, és egyébként is olyan ez, mint a banán, amiből akármennyit is veszünk, az utolsó mindig megbarnul a legtöbb családban, mert az anyák sokáig tartogatják („Hátha meg akarja enni a gyerek!”), aztán már senkinek sincsen kedve elfogyasztani, s mikor kidobásra kerül (vagy egy „vészhelyzet-turmixba”), akkor jut eszébe a legfiatalabb családtagnak, hogy mégiscsak megette volna…

No, és most vissza az eredeti témához: a kaktuszfüge húsa puha, fehéresen áttetsző, sokmagvú, édeskés ízű. Mivel a mediterrán világban is elterjedt, ez bizonyítja szívósságát. A fagytűrése hasonló az olajfa, leander és teacserje télállóságához: mínusz tíz fok körüli. Ezért hazánkban ezt a fügekaktuszt csak üvegházban termeszthetjük biztosan.

A teljes cikk itt olvasható:

https://fmc.hu/2017/12/24/ne-nyulj-a-kaktuszhoz-kiveve-ha-meg-akarod-enni