Miért fontos, hogy jó állapotban legyen a kötőszövet?

2023-01-06

A kötőszöveteknek nagyon nagy szerepe van izmaink optimális működésében, a megfelelő ideg-izom kontroll kialakításában, belső szerveink rögzítésében. Ha kötőszöveteink jó állapotúak, akkor testünk működése is optimálisabb.

Az orvos- és sporttudomány fejlődésének és a téma iránt elkötelezett szakembereknek köszönhetően egyre több helyen olvashatunk, s napról napra többet tudhatunk meg a testünket belülről borító hálózatos szervrendszerről, a fasciarendszerről.

A kötőszövetek beburkolják izmainkat, a belső szerveinket, s hártyákat, szalagokat, tartóelemeket hoznak létre testünk minden részében. A kötőszövetről mára bebizonyosodott, hogy egy önálló szervrendszerként tekinthetünk rá és nagyon nagy szerepe van izmaink optimális működésében, a megfelelő ideg-izom kontroll kialakításában, belső szerveink rögzítésében.

Ha kötőszöveteink jó állapotúak, akkor testünk működése is optimálisabb. Ha gyengék, lazák vagy túlságosan feszesek, merevek, akkor alapvetően rontják izmaink működését, s kényelmetlen tüneteket okoznak, melyek akár súlyos problémákhoz is vezethetnek.” – tudtam meg Peringer Orsolyától.

Az intim medical specialistaként dolgozó fehérvári szakember elmondta: a kötőszövet az izmainkkal ellentétben nem edzhető.

De szerkezete és ezáltal funkciója is pozitívan befolyásolható: testünk felszínén, a bőr alatti kötőszövetes réteg jól stimulálható hideg-meleg vizes, váltott zuhannyal, a mélyebb rétegek állapota pedig nyújtógyakorlatokkal, elongációkkal javítható.

Izmaink és kötőszöveteink állapota ún. SMR hengerrel is javítható. Az SMR jelentése: self-myofascial release, vagyis izompólya- vagy kötőszöveti önmasszázs. A hengerrel történő speciális gyakorlatok végzése segít az izmok regenerációjában, növeli a testmozgás hatékonyságát, megelőzheti az izomsérüléseket. A rendszeresen végzett SMR hengeres önmasszázs ezen kívül oldja a stressz által kiváltott izomfeszüléseket, kimasszírozza a fájdalmas, befeszült izomcsomókat.

A teljes cikk itt olvasható:

https://fmc.hu/2020/06/02/miert-fontos-hogy-jo-allapotban-legyen-a-kotoszovet

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Temesvári Márta

2023-01-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami