Mitől görcsöl a lábunk?

2023-07-01

Biztosan sokakkal előfordult már, hogy az éjszaka közepén (vagy épp edzés közben) begörcsölt a lába. Spontán, minden előjel nélkül fájdalom hasított az említett végtagba. Ilyenkor felvetül a kérdés: mi okozza ezt a problémát, és hogyan lehet megelőzni?

„Izomgörcsnek azt nevezzük, amikor az izomszövet tartósan összehúzódik, és nem, vagy csak hosszabb idő után képes elernyedni” –  fektette le az alapot dr. Kovács László, amikor az egyik csoportos edzés után (amin természetesen ő is részt vett) megkérdeztem tőle, hogy miért görcsölhetett be az egyik hölgy lába a gyakorlatok során.

Kifejtette, hogy a végtagok izmai harántcsíkolt izmok, és nem tévesztendők össze a belső szervek (például a méh, a húgyhólyag, a belek vagy akár az erek) simaizmaival. Azért fontos ezt tudni, mert a simaizom görcsoldók (például No-Spa, Papaverin) teljesen hatástalanok a lábikragörcsre.

A harántcsíkolt izmokat finom idegek hálózzák be, melyeken keresztül az agy jeleket küld az izomrostoknak, hogy húzódjanak össze, (például amikor az agyunkban megszületik az elhatározás, hogy lépni akarunk egyet, akkor a láb bizonyos izmai kapják a jelet) így jön létre a mozgás. Normál esetben az összehúzódást elernyedés követi, de ha akaratlan idegi ingerlés, az izom- és idegsejtek anyagcsere zavara alakul ki, akkor az izom nem tud elernyedni és bekövetkezik a görcs.

Ennek a spontán, akarattól független, görcsös és tartós összehúzódásnak leggyakoribb oka az izom túlterhelése, ami tipikusan sportolók esetében – legyenek profik vagy amatőrök – szokott előfordulni. A másik gyakori ok az érszűkület, ami általában súlyos érelmeszesedés talaján alakul ki idősebb korban, de akár erős dohányos vagy cukorbeteg középkorúaknál is jelentkezhet.

A túlerőltetés és az érszűkület közös jellemzője, hogy az ionáramlás egyensúlya felborul, illetve az izomnak több tápanyagra és oxigénre lenne szüksége, mint amennyi rendelkezésére áll.

Érszűkületes betegnél számszerűsíthető a betegség súlyossága, amennyiben mérhető, hogy mekkora távolságot képes folyamatosan megtenni (néha csak néhány métert). A beálló lábikragörcs ugyanis olyan erős fájdalommal jár, hogy megállásra készteti. Ezt a jelenséget az orvostudomány „claudicatio intermittens”-nek nevezi.

„Az estek többségében persze – főleg fiatalabb korban – nem kell rögtön súlyos betegségre gondolni lábgörcs esetén” – jegyezte meg az orvos. – „Leginkább a túlerőltetés váltja ki, viszont az az


Tumeur de la prostate : pronostic en fonction du stade, du grade et du risque

Tumeur de la prostate : pronostic en fonction du stade, du grade et du risque

elterjedt nézet sem igaz, hogy fokozott magnéziumbevitellel könnyen és egyszerűen kiküszöbölhető. A magnéziumhiány csak egy, bár kétségtelenül gyakori ok a sok közül. Inkább arról van szó, hogy az elektrolitháztartás zavarának részével szembesülünk, ami többnyire együtt jár a kalciumhiánnyal, a sejthártyán keresztüli ionáramlás egyensúlyának felborulásával. Az intenzív izzadás, rendszeres vízhajtás (mely része például a magasvérnyomás kezelésének is) vagy az erős hányás-hasmenés mind előidézhetik az elektrolit háztartás felborulását és a következményes izomgörcsöket.”

A cikk folytatása itt olvasható: Mitől görcsöl a lábunk? (fmc.hu)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Temesvári Márta

2023-07-01

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This