Ismét készülnek a Mesés kiskertek

Szerző: Media24

2022-05-21

Két év kihagyás után, május 27-én, pénteken 16 órától újra a székesfehérvári óvodásoké a főszerep a Zichy ligetben. Ismét megrendezik ugyanis a Mesés kiskerteket, azaz a III. Székesfehérvár Gyermek Kertépítő Versenyt. A város intézményeiből érkező gyermekek kedvenc meséiket kertesíthetik meg a 120×200 centiméteres kiskertekben. Az elmúlt évek során számos magyar népmese és rajzfilm kapott helyett a kreatív kertek között, a szervezők pedig idén is lenyűgöző munkákra számítanak. Húsz intézmény már be is adta a nevezését, de továbbra is várják a vállalkozó kedvű óvodák jelentkezését.

„Nagyon fontos, hogy a gyerekek minél korábban megtanulják a környezettudatos életmódot. Ezen a rendezvényen ráadásul a család és a barátok körében mutathatják meg kreativitásukat a legkisebbek.” – jellemezte a Mesés kiskerteket Deák Lajosné, a család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka. Elmondta, hogy ugyan az elmúlt két évben nem rendezhették meg az eseményt, az intézményekben nem állt le a kertépítés. Az óvodák egynyári növényeket kaptak, melyek elültetésével már a mostani versenyre is újabb tapasztalatokat szerezhettek. Az idei Mesés kiskerteken elkészülő alkotások néhány hétig a Zichy ligetben lesznek láthatóak, később pedig az intézmények udvarain kapnak majd helyet.

Bozai István városgondnok elmondta, hogy a Városgondnokság vállalta a kertek rendben tartását, ugyanakkor ebből a feladatból a gyermekek is kiveszik majd a részüket. A kerteket készítő intézmények óvodásai rendszeresen járnak majd ki, hogy együtt gondozhassák a közös alkotásokat. „A Városgondnokságnak is nagyon fontos az utánpótlás-nevelés. Azt gondolom, hogy ez a rendezvény egy remek alkalom arra, hogy a gyermekeket már egészen kicsi korban rászoktassuk a környezetük és a kertészet szépségeire.” – nyilatkozta a városgondnok, aki hozzátette, a kiskerteket a június 22-én a városba érkező Entente Florale – Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije is megcsodálhatja majd.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-05-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami