Fejér vármegyében is megkezdődött a szüreti időszak, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben. A szőlő levének erjedésekor szén-dioxid keletkezik, ezt nevezik a köznyelvben mustgáznak, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével megakadályozható, hogy a színtelen, szagtalan gáz veszélyes mennyiségben felhalmozódjon és balesetet okozzon. Kellő odafigyeléssel a tragédiák elkerülhetők.
Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel, amely önmagában nem mérgező, azonban mivel másfélszer nehezebb a levegőnél, ezért egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen helyiségbe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek a jellegzetes tünete a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti. Éppen ezért fontos folyamatosan szellőztetni a pincét, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni.
Ha nincs a pincében szén-dioxid-érzékelő, akkor a hagyományos gyertyás módszer is alkalmazható annak ellenőrzésére, hogy megfelelő-e a levegő a földalatti helyiségben. Ilyenkor fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt a lábfejünk magasságában, és úgy menjünk le a pincébe. Kézmagasságában még lehet annyi oxigén, amely elegendő a gyertya égéséhez, ám a légzéshez viszont már kevés. A szén-dioxid alulról tölti ki a helyet, ezért mindenképpen a padozathoz legközelebb kell mérni. Ha a gyertya lángja kialszik, nincs elég oxigén, életveszélyes a pincébe menni.
Javasolt a pinceajtóra egy figyelmeztető feliratot is elhelyezni („Vigyázz! Mustgáz!”), illetve a gyertyát és a gyufát a pinceajtóhoz bekészíteni, nehogy megfeledkezzünk a levegő ellenőrzéséről. Égő gyertya nélkül ebben az időszakban még csak egy pillanatra se szaladjunk le a pincébe! A mustgáz veszélyével még a tapasztalt borászoknak is számolni kell, nem szabad csupán a rutinra hagyatkozniuk.
A szén-dioxiddal telített pincébe csak a külső levegőtől függetlenített, úgynevezett sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét.
(Katasztrófavédelem)
0 hozzászólás