Civil Véradás Székesfehérváron

Szerző: garanddesign

2021-03-22

A IV. Civil Véradásra várta ma a véradókat a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A Magyar Vöröskereszttel, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályával, a Fejér Megyei Önkormányzattal és Székesfehérvár Önkormányzatával közösen szervezett eseményen részt vett Viza Attila önkormányzati képviselő, a kezdeményezés fontosságáról pedig dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke beszélt.
A vírushelyzet miatt kiemelten fontos a véradás folyamatosságának biztosítása, így a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályával, valamint a megye és a város önkormányzatával közösen szervezett véradást, immár negyedik alkalommal.
A két órakor kezdődött programon – a szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett – már sorban álltak az önkéntesek: az érkezőknek 1,5-2 méteres védőtávolság mellett maszkot kellett viselniük, minden esetben megmérték a véradók testhőmérsékletét, és mindenki saját tollat kapott a szükséges papírok kitöltéséhez. Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke elmondta, a hétfői véradásra Fejér megyei civil szervezetek képviselőit, önkénteseit és hozzátartozóit várták: „A Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ méretéből adódóan szerencsére alkalmas arra, hogy a tömörülést elkerülve, biztonságosan várakozzanak a véradók. A koronavírus-járvány harmadik hullámában, azt gondolom, még fontosabb lett a véradás, a mai programmal is a társadalmi felelősségvállalásra és az egymásról való gondoskodásra szeretnénk felhívni a figyelmet.” A legutóbb 2020 októberében tartott Civil Véradás után most nemcsak Fehérváron volt lehetőségük az önkénteseknek az életmentéshez csatlakozni: mint dr. Zugor Zsuzsanna elmondta, Sárbogárdon és Móron is szervez a CKSZK kihelyezett véradást.

„Szerencsére úgy tapasztaljuk, hogy eléggé aktív a véradó-kedv az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. Nagy könnyebbség mindenkinek, hogy külső helyszínre szervezhettük a programot. Úgy gondolom, hogy aki rutinos véradó, őt a vírushelyzet nem fogja távol tartani innen, hiszen belső indíttatásból végzi a társadalomért ezt a hasznos tevékenységet.” – emelte ki az Echo Innovációs Műhely elnöke.

A Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban tartott programon támogatóként és véradóként is részt vett Viza Attila önkormányzati képviselő: „Rendszeres véradóként nem volt kérdés számomra, hogy itt van-e a helyem. Sőt, több barátomat is rábeszéltem a véradásra, akik szintén eljöttek ma velem. Nagyon fontosnak tartom, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a pandémiás időszakban is részt vesznek a véradási akciókban. Nagyon remélem, hogy sokakhoz eljutott a Fehérvári Civil Központ felhívása, sokan csatlakoznak az akcióhoz, és átélhetjük azt a felemelő érzést, hogy a véradásunkkal nem csak egy, hanem akár három ember életének a megmentéséhez is hozzájárultunk.”

A véradóknak március hónapban még számos lehetőségük lesz az életmentő kezdeményezéshez csatlakozni Székesfehérváron is. Ezen a héten minden hétköznapokon 8 és 15 óra között a Székesfehérvári Területi Vérellátóban (Seregélyesi út 3.) lesz lehetőség vért adni, a koronavírus-járvánnyal járó kockázat miatt azonban nem adhat vért az, aki az elmúlt 30 napban külföldön járt.

Az Országos Vérellátó Szolgálat közlése szerint a véradás nem jár egészségügyi kockázattal, mivel csak egészséges emberek vehetnek részt rajta, azonban az egészségügyi ellátórendszer szempontjából sokkal nagyobb bajt jelent, ha nincs elég véradó.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by garanddesign

2021-03-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami