A beporzók védelme érdekében

Szerző: garanddesign

2021-03-29

Az emberiség élelmének 30-35%-a az állati beporzás sikerességétől függ. A 100 leggyakoribb haszonnövény 70%-át méhek és más rovarok porozzák meg. Európában a kulcsfontosságú szerepet betöltő vadméhek 9,2%-át a kihalás fenyegeti, s a méhészek is küzdelmet vívnak méhcsaládjaik fenntartásáért…

Bár a természet igencsak mókás kedvében van (egyik nap szakad a hó, másnap pedig rövidujjú pólóban sétálunk a napsütést élvezve) – ám a tény tény marad: immár „hivatalosan” is beléptünk a tavaszba!
A csillagászati tavasz kezdete ugyanis március 21, amikor a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai pedig merőlegesek a Föld forgástengelyére. Pontosan keleten bukkan fel reggel, és nyugaton tűnik el este a látóhatáron. Egyenlő a nappalok és az éjszakák hossza – innen is a „napéjegyenlőség” -kifejezés.
Tavasszal megélénkül az „élet”: egyre több ízeltlábúval találkozhatunk a természetben – illetve a lakásunkba is – az egyre inkább nyitva lévő ablakunknak köszönhetően. Többek között a méhek is lassacskán előkerülnek. Ezektől a csodálatos állatoktól sokan félnek – sokan pedig csodálattal tekintenek rájuk. (Valaki is-is…)

A természet lassacskán feléled… (Fotó: Schram András)
A természet lassacskán feléled… (Fotó: Schram András)
Munkájuk / létük olyannyira hasznos, hogy 2018-ban egy magánkezdeményezésnek köszönhetően kinevezték március 10-ét a Beporzók Napjának. E nap különbözik a Méhek Napjától (április 30.) és a Méhek Világnapjától (május 20.), mivel a Beporzók Napján minden beporzó szervezetről megemlékezünk – különösképp a rovarokról. Ekkor ünnepeljük szorgos munkájukat, valamint az aktivisták felhívják a társadalom figyelmét a beporzók segítésére és védelmére.

„A méhek fontos szerepet játszanak az életünkben, mégis sokszor természetesnek vesszük a létezésüket, s azt a munkát, amit végeznek” – mondta Páprádi Anna Bíborka, Magyarország Mézkirálynője, amikor e témáról beszélgettünk – „Sokszor bele sem gondolunk abba, hogy az emberiség élelmének 30-35%-a az állati beporzás sikerességétől függ, vagy abba, hogy a 100 leggyakoribb haszonnövény 70%-át méhek és más rovarok porozzák meg. Néhány évvel ezelőtt egy szlovákiai Tesco eltávolította a polcairól azokat az élelmiszereket, melyek beporzók nélkül nem lennének. Az üres polcok látványa megdöbbentően láttatta azt, hogy mekkora szerepük van ezeknek az apró élőlényeknek a fennmaradásunkban, mégis évről évre drasztikusan csökken a beporzó rovarok száma. Európában a kulcsfontosságú szerepet betöltő vadméhek 9,2%-át a kihalás fenyegeti, s a méhészek is küzdelmet vívnak méhcsaládjaik fenntartásáért, megóvásáért.”

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2021/03/23/mit-tehetunk-a-beporzok-vedelme-erdekeben/

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-03-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami