Mi történik a méhekkel télen?

2021-12-20

Hova tűnnek télen a méhek? Alszanak? Dolgoznak? Nem fagynak meg? Hogyan étkeznek? Tényleg adnak nekik cukros vizet a méhészek? Ha igen, akkor az nem kerül bele a mézbe? – Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

„A méhek nem alszanak téli álmot, ugyanakkor téli viselkedésük fajtafüggő.” – tudtam meg hazánk mézkirálynőjétől, Páprádi Anna Bíborkától – „Magyarországon a méhészek által is tartott, őshonos Pannonméh a kaptárban fürtként összeállva vészeli át a telet. Ezt a fürtöt úgy kell elképzelni, mint egy megközelítőleg egy kg-os hagymát, csak itt a rétegeket méhek alkotják, akik szorosan egymás mellett, szárnyrezegtetve melegítik egymást. Középen a méhanya található, őt védik a legjobban. A rétegek folyamatos mozgásban vannak, a kívül lévő méhek beljebb vándorolnak melegedni a fürt belsőbb részeibe, s így cserélődnek. A fürt a kaptáron belül is mozog, hogy a méhcsalád hozzáférjen a lépekben tárolt mézhez, ami elengedhetetlen energiaforrásuk a téli időszakban.”

A méheknek télen is szükségük van élelemre, mely elsősorban maga a méz.

A méhcsalád élelem nélkül pár óra alatt elpusztulhat, így kiemelten fontos a méhészek szerepe, akik gondoskodni tudnak arról, hogy a méheknek kellő mennyiségű élelme legyen, ugyanakkor ez több szempontból is kihívás.

A méhészek már ősszel elkezdik felkészíteni a családjaikat a telelésre, védik őket a kártevők ellen, szigetelik a kaptárat, illetve gondoskodnak a család élelemkészletéről. Ez utóbbit úgy próbálják megoldani, hogy hagynak a családoknál mézzel teli kereteket, illetve pótolják a hiányt.

„A méhész ősszel még nem tudja megjósolni, hogy mire számíthat az adott télen.” – hívta fel a figyelmet egy fontos tényre Bíborka – „Nem lehet előre tudni, hogy mennyire lesz hideg, esetleg elhúzódó a tél. Örök kérdés, hogy tolódnak-e az évszakok jellemzői? Viszont már ekkor dönteni kell a kaptárban lévő élelem mennyiségéről, hiszen a tél és a hideg beköszöntével a kaptárbontás veszélyes lehet a méhek számára.”

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2021/01/05/mi-tortenik-a-mehekkel-telen

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Temesvári Márta

2021-12-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami