Lezárt akta: hátul semmi, elől brit rendszám

Szerző: Media24

2022-09-21

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2022. július 7-én reggel Budapesten, a Soroksári úton hátsó hatósági jelzés nélkül közlekedő járműre lettek figyelmesek, ezért azt ellenőrzés céljából megállították. Ennek során a rendőrök azt tapasztalták, hogy az Opel első lökhárítóján egy brit hatósági jelzés volt elhelyezve, azonban a gépjármű szélvédőjén lévő regisztrációs matricán másik, magyar forgalmi rendszám volt olvasható. Ez utóbbival egyezett az alvázszám alapján a járműhöz tartozó hatósági jelzés is.

A járőrök kérdésére a 26 éves járművezető elmondta, hogy az autót egy hete vásárolta, és arra elindulása előtt Agárdon az angol rendszámot azért tette fel, mivel nem kívánt hatósági jelzés nélkül közlekedni. A járműről az is kiderült, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya miatt a forgalomból két évvel korábban ideiglenesen kivonták. A zichyújfalui férfit a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai a zichyújfalui gyanúsítottal szemben folytatott ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadták.

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2022-09-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Nincs szó gyermekrablásról!

Nincs szó gyermekrablásról!

Egy korábbi körözés és a hozzá kapcsolt téves információ önálló életre kelt a közösségi oldalakon, ami riadalmat...

Share This