A hagyományokat követve idén is a Zichy ligetben rendezték meg a városi önszerveződő közösségek közös programját, a Székesfehérvári Civil Napot. Az eseményhez közel ötven, az élet legkülönfélébb területein tevékenykedő egyesület és alapítvány kapcsolódott. A város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket.
A Székesfehérvári Civil Napnak hosszú évekre visszanyúló hagyományai vannak a városban. A különleges találkozó alkalmat ad arra, hogy a szervezetek, alapítványok, egyesületek tagjai találkozzanak egymással, az érdeklődő városlakók megismerjék őket, és akár be is kapcsolódjanak az önkéntes munkába.

Hagyományosan idén is a Zichy ligetben rendezték meg szombaton a Civil Napot, melyhez a kultúra és hagyományőrzés, az egészségmegőrzés és életmód, a sport, szabadidő és harcművészetek területét képviselő, illetve ifjúsági és nyugdíjas közösségek, valamint környezet-, természet- és állatvédő szervezetek kapcsolódtak. A programot reggel 9 órakor a Székesfehérvári Szív Egyesület tornája nyitotta, majd dr. Cser Palkovics András polgármester üdvözölte a megjelenteket. „Jó itt körbe nézni, jó együtt lenni! Idén 48 civil szervezet csatlakozott ehhez a naphoz és mutatja meg, hogy erre a közösségre miért is lehet büszke joggal és okkal Székesfehérvár városa. A tevékenységük gyakorlatilag mindent lefed, amire egy városnak szüksége van. Mindig vannak új résztvevők és olyanok is, akik régóta tagjai ennek a közösségnek. Kívánom, hogy mindenki érezze jól magát! Sok beszélgetést, mosolyt kívánok, és örüljünk annak, hogy együtt tölthetjük ez a néhány órát!” – fogalmazott a városvezető.

A programon jelen voltak Székesfehérvár alpolgármesterei és részt vett városunk több önkormányzati képviselője is. A napot zenés és táncos produkciók, TAIKO-, pusztakezes és önvédelmi bemutatók, interaktív sakk-kvíz, valamint a civil szervezetekhez kapcsolódó bemutatkozó előadások és foglalkozások is színesítették.
(ÖKK, fotó: Mátay Balázs)











0 hozzászólás