Jégkorong: eredményes szezonra készül a Volán – a sajtó előtt játszott ma a keret

Szerző: Mátay Balázs

2026-08-13

Szezonindító nyílt edzésre invitálta ma a sajtó képviselőit a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata. A tréning keretében a FEHA 19 több tehetséges fiataljával kiegészülve házon belüli csatát vívtak egymás ellen a kékek és a fehérek. Az összecsapást előbbiek nyerték 3-2-re.

A tréningmeccsen nem kímélték egymást a felek, vigyáztak ugyan arra, hogy komoly test a test elleni küzdelem és sérülésveszély ne legyen, a játékból és annak intenzitásából nem hagytak ki semmit, így a „fiait” a lelátóról figyelő vezetőedző, Ted Dent, valamint a FEHA mestere, Tokaji Viktor, illetve segítőik elégedetten konstatálhatták, hogy jól szolgálta a felkészülést az összecsapás.

A jégről az öltöző felé tartó Hári János nem véletlenül jegyezte meg a második interjú után, hogy már alig áll a lábán. Ez persze csak afféle jelzés volt a sajtó felé, hogy ne nyaggassák már sokáig a népszerű „Jankót”, de azért nem lehetetlen, hogy az intenzív mozgást követően valóban el is fáradt válogatott kiválóság.

A jól sikerült tréning és házimeccs ellenére az idényrajtig természetesen még sok dolga lesz a szakmai stábnak és a csapatnak, de idő van még bőven, hogy a legfontosabb taktikai elemeket begyakorolják.

Ted Dent vezetőedző szerint komoly munkában vannak és jó szereplést vár csapatától az ICEHL-ben.

– Szeretnénk jól kezdeni a szezont, ezért igyekszünk a lehető legjobban felkészülni, még hat hetünk van hátra, készen állunk majd a bajnoki rajtra. – fogalmazott a szakmai munka irányítója.

Az első éles teszt jövő héten pénteken (augusztus 21-én) és szombaton egyaránt 16.00 órakor a szlovák Extraligás HC Kosice elleni két mérkőzés lesz. Arra a két találkozóra péntektől (augusztus 14.) lehet jegyeket venni 12.00 órától online vagy a fehérvári Tourinform Irodában munkanapokon 9-től, szombat-vasárnap pedig 10-től 18.00 óráig.

Az augusztus 22-i mérkőzést követően a szurkolóknak lehetőségük nyílik személyesen is találkozni a Hydro Fehérvár AV19 keretének tagjaival.

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. augusztus
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Written by Mátay Balázs

2026-08-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet