Orbán Viktor Székesfehérváron: Mindenki hozzon el mindenkit!

Az elmúlt 16 év hagyományainak megfelelően a kampány célegyeneséhez érve Orbán Viktor Székesfehérváron tartotta országjárásának utolsó (előtti) állomását, amely kiemelt jelentőséget kapott a választás előtti mozgósításban. Az egykori királyi koronázóvárosban tartott rendezvény már jócskán a kezdés előtt hatalmas érdeklődést váltott ki, a belváros megtelt támogatókkal. Orbán Viktor mindenkit arra kért hozzon el vasárnap a Fidesz mellett szavazni ugyanakkor pedig megígérte, ha vasárnap megkapja a bizalmat, akkor garantáltan nem hagyja, hogy Magyarországot háborúba sodorják.

A célegyenesbe fordult a Fidesz és Orbán Viktor választási kampánya, azzal, hogy a kormányzópárt egyik ikonikus választási kampány gyűlés helyszínén, Székesfehérváron tartotta az országjárásának utolsó előtti eseményét a kormányfő.

Az esemény elején Radics Gigi és Curtis adta elő a klasszikus Demjén-slágert, a Szabadság vándorait, majd dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, s kapacitált mindenkit arra, hogy vasárnap menjen el szavazni a Fideszre és helyi jelöltjeire, az igazi lokálpatrióta jelöltekre, Vargha Tamásra és Törő Gáborra, akik már bizonyították, hogy jól képviselik az itt és a környéken élő embereket. A népszerű „Cserpa” beszéde végén átadta a színpadot Törő Gábornak, aki ugyancsak arra kérte a jelenlévőket, hogy vasárnap voksoljanak a biztos választást jelentő Fideszre és képviselőjelöltjeikre.

A következő felszólaló Pásztor Bálint, a  Vajdasági Magyar Szövetség elnöke volt, aki hangsúlyozta: „Ahogy Szent István király sem hagyta, hogy a külföldi nagyhatalmak mondják meg, hogy mi a jó Magyarországnak, úgy Orbán Viktor se hagyja, hogy a külföldi nagyhatalmak mondják meg, mi a jó a magyaroknak és Magyarországnak!” A vajdasági vezetőt Vargha Tamás követte a színpadon. Székesfehérvár országgyűlés képviselője kiemelte: „Ez a város most az ország. Mindent meg kell tennünk Fehérvár jövőjéért, mindent meg kell tennünk, hogy ne azok képviseljenek minket, akik azt mondták, hogy 2010-ben már kész volt ez a város, akik Fehérvárral csak villogni szeretnének. ” Vargha Tamás után érkezett az, akit lehet nem szeretni, de ezt elvitatni, hogy vezetésével sokat fejlődött ez az ország, nem. Ő Magyarország miniszterelnöke.

Orbán Viktor a beszéde elején azt mondta, hogy Székesfehérvár mindig szerencsét hozott a Fidesz számára a korábbi választásokon, mint a kampány finisének szimbolikus helyszíne. A kormányfő  ezután Vargha Tamás és Törő Gábor, a két Fejér-vármegyei képviselő-jelölt támogatására kérte a szavazókat. Megköszönte Cser-Palkovics Andrásnak Székesfehérvár polgármesterének, hogy az ország egyik leggyorsabban fejlődő városát vezeti.

Orbán Viktor szólt a határon-túli magyar szavazók fontosságáról, kiemelve, hogy a Fidesz számára a választási győzelemhez az ő megtisztelő szavazataikra is szükség van. A nemzet újraegyesítésében sokat haladtunk 2010-óta”, hangsúlyozta. Majd közölte, hogy nekünk is szükségünk van a határon túli magyarokra, hiszen néha a nemzettudatunk megbillen, ez látszik abból is, hogy vannak olyan pártok, akik a külhoniak ellen kampányolnak, de ők mindig egybetartanak minket.

A kormányfő ezt követően a kampány eredményességének az értékelésébe kezdett.  Kiemelte, hogy az ország más pontjaival ellentétben Székesfehérváron nem próbálták meg tiszások megzavarni a Fidesz kampány eseményét. Az ünneprontás nem okozhat örömet”- mondta Orbán Viktor. A kampány mindig egy lehetőség, hogy összejöjjünk” – jelentette ki a miniszterelnök hozzátéve, abból is egyértelműen kiderül Székesfehérvár kultúrváros volta, hogy a tiszások nem most óbégatnak a Fidesz-KDNP nagygyűlése közben.

A kampány számunkra kiemelten fontos. A digitális térben ugyanis a Békemenet előtt megfélemlítettek, bántottak minket. Akkor is mi voltunk többen, de csendben voltunk. Mos viszont, a Békemenet óta mi vagyunk a hangos többség – jelentette ki a kormányfő, majd a megjelent tömeg nagyságára utalva azt mondta: Most mi vagyunk a hangos többség. Majd arra emlékeztetett, hogy bár a Vatikán és Magyarország mellett már az USA is a béke oldalán áll, Európa továbbra is háborúzni akar. Ha nem figyelünk oda, minket is belerángatnak” – tette hozzá a kormányfő.

A kormányfő szólt arról is, hogy a kampány haszna az volt, hogy mindenki számára világossá vált, mi is a választások tétje. 2022-ben a választásokkor kötöttünk egy alkut, amelyben megígértük, hogy kinn tartjuk Magyarországot a háborúból. Ezt pedig betartottuk. Most pedig egy nemzeti összefogásra van szükség. Ha megkapjuk a bizalmat, akkor nem hagyjuk, hogy belevigyenek minket a háborúban” – emelte ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök a választás tétjének nevezte a magyarok kizsebelését is. Orbán Viktor kiemelte, ennek egyik eszköze, hogy hazánkat bevonják különböző hitelszerződéseken keresztül Ukrajna finanszírozásába. Ezeket a hiteleket Ukrajna sohasem fogja visszafizetni”- jelentette ki a kormányfő és elmondta, jelenleg az Európai Unió asztalán van a 90 milliárdos kölcsön mellett egy 800 milliárdos is, amivel generációkra eladósítanák az európaiakat, így a magyarokat is.

A második csel, ahogy ki akarnak fosztani bennünket az az, hogy le akarnak választani minket az olcsó energiáról. A magyarok általában évente 250 ezer forintot kell fizetniük a rezsiért, míg ez más európai országokban 1 millió forint körül van” – figyelmeztetett a miniszterelnök. Majd rámutatott: éppen ezért zárta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezetéket, amit nem is akar megnyitni, éppen ezért akarja kormányon látni az ukránbarát Tiszát.

Eddig 15 ezer milliárd forintot vettünk el a multiktól, ebből van többek között a családtámogatás. Nem véletlen, hogy az ellenfélnél már ott ülnek ezeknek a multiknak az emberei, akik visszavennék ezt a pénzt” – nevezte meg a kormányfő a magyarok kizsebelésének harmadik eszközét. Az is a tapasztalata ennek a kampánynak, hogy az emberek igazságtalannak érzik az elmúlt négy évet, sokat dolgoztak és nem itt kéne tartanunk, de a háború blokkolja a gazdaságot”– mutatott rá Orbán Viktor.

Azt meg kell becsülni, amit elértünk a szembe szél ellenére is, és a magyarok büszkék is a hazájukra és a teljesítményükre. Én is büszke vagyok arra, hogy a kormány a nehéz időkben nem magyarázkodni kezdett, hanem kitartott és megvédte a családokat” –  hangsúlyozta, majd rámutatott, hogy amikor a családvédelemről van szó, akkor Magyarországon az a terv, hogy aki vállal gyermeket, azok ugyanolyan szinten éljen, mint a gyermektelenek. Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő” – emelte ki a miniszterelnök.

Magyarország egy olyan ország, ahol, aki dolgozni akar, az dolgozhat” – folytatta tovább a kormányfő, kiemelve, hogy a kampányban az is kiderült, gyűlöletre nem lehet országot építeni.  Mi, a polgári, nemzeti, keresztény emberek továbbra is hiszünk az összefogás erejében” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, a legjobb reményekkel várja a vasárnapi választást. Ha jól ismerjük magunkat, hazánkat és a saját népünket, akkor azt kell mondjam, hogy a magyar emberek a biztonságra szavaznak” – tette hozzá a miniszterelnök. Kijelentette ugyanakkor, hogy nincs kivetnivaló abban, ha valaki bemegy a politikába, és miniszterelnök akar lenni, ugyanakkor a véleménye szerint most nincs itt az ideje annak, hogy az újak vegyék át az ország vezetését.

Ezt követően a miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy a következő napokban dolgozzon a győzelemért. 2002-ben azt mondtuk, mindenki hozzon még egy embert. Most viszont azt mondjuk, mindenki hozzon el mindenkit” – jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, hárommillió szavazatra van szükség ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból. Ha van nemzeti összefogás, akkor kívül tudjuk tartani hazánkat a háborúból” – emelte ki Orbán Viktor.

Ahhoz, hogy Magyarország helyt tudjon állni arra van szükségünk, amivel támadnak minket. Azt mondják túl régóta vagyunk, de Magyarországnak tapasztalt vezetőkre van szüksége, és ezt a Fidesz-KDNP tudja csak megadni” – mondta Orbán Viktor. Amikor nehéz döntéseket kell hoznunk, akkor kellenek olyanok, akik megtámasztanak bennünket, és volt ilyen az elmúlt években. Én hálás vagyok, hogy a biztatásukkal és a támogatásukkal segítették az elmúlt éveket” – tette hozzá a miniszterelnök.

(Origo/Media24, fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Written by Mátay Balázs

2026-04-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet