Augusztusban első légiósként szerződött a 2025/26-os idényre a Dávid Kornél KA női kosárlabda csapatához Kirsten „KK” Deans, aki – az alapszakasz második felébe lépve kijelenthető – telitalálatnak bizonyult a fehérvári klub részéről. Az amerikai irányító jól mozgatja új alakulatát, de a ponttermelésben is élenjár, nemcsak a DKKA, hanem az egész magyar mezőny tekintetében! Mi több, egy új élvonalbeli rekordot is felállított ősszel.
Deans a Szigetszentmiklós elleni novemberi összecsapáson 47 pontot és 64-es VAL indexet produkált. Előbbi sem mindennapos teljesítmény, ám az adott játékos összteljesítményét tükröző VAL esetében a 64 bajnoki rekordnak számít, korábban soha, senkinek nem sikerült ezt, vagy ennél jobbat felmutatnia, ami annak fényében egészen elképesztő, hogy KK korábban csak a tengerentúli egyetemi ligában játszott, a mostani az első profi idénye a 24 éves kosaras hölgynek.
Kirsten az egész őszi szezont figyelembe véve is kiemelkedett a honi mezőnyből: 22.85-ös átlaggal vezeti a pontdobó listát, a VAL-táblázaton a 2. helyen áll 25.38-as átlaggal, míg a gólpasszlistán a 7. pozíció az övé 4.69-es mutatóval. Még hátra van az alapszakaszból kilenc forduló, de aligha kétséges, hogy ebben az idényben ez hölgy lesz a Dávid Kornél KA legjobbja, illetve az NB I/A pontkirálynője, annyival vezet a többiek előtt. A 64 VAL-os extraprodukció pedig gyaníthatóan hosszú évekig az örökranglista élén marad.í
A 2001-es születésű, 173 cm magas játékmester igazi kosaras családból származik, keresztapja a korábbi NBA-játékos, Delaney Rudd. Az egyetemi éveit a West Virginia University, az University of Florida és az Ole Miss Rebels csapatainál töltötte. Senior szezonjában 33 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 9,3 pontos átlagot jegyzett. Ezt az első felnőtt, profi szezonjában eddig jelentősen felülmúlta.
(Fotó: DKKA / Schwanner Róbert)











0 hozzászólás