A fehérvári edzőhullás napja – az Albánál Rierának is megköszönték a munkáját

Szerző: Mátay Balázs

2025-11-10

Hetek óta rebesgették, ami most bekövetkezett: megköszönte Lluis Riera vezetőedző munkáját az Alba Fehérvár élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának menedzsmentje. Hétfőn a Videoton FCF trénere, Boér Gábor mellett ő a második távozó szakember egy fehérvári élcsapattól.

Reira a nyáron érkezett a sportigazgatóvá előléptetett Alejandro Zubillaga helyére, ám nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A fehérvári együttes minőségi kerete ellenére hektikusan szerepel a bajnokságban, nyolc meccs után 4-4 győzelemmel és vereséggel áll a tabella 7. helyén. Különösen az újonc Kaposvártól elszenvedett hazai vereséget emésztették meg nehezen a szurkolók, de a gyenge védekezés, a rendszerint száz pont feletti kapott kosármennyiség, és szinte minden statisztikai mutatóban a lefelé haladó tendencia is hozzájárult az elváláshoz.

A klub közlése szerint a spanyol szakember távozását követően a szombati, Zalakerámia ZTE KK elleni mérkőzésen a Kertész Dániel-Carlos Vallejo kettős irányítja az Albát. Az új vezetőedző tekintetében egyelőre még nincs döntés.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. november
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Written by Mátay Balázs

2025-11-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This