Egy OECD módszertan alapján Székesfehérvárnak több mint 260 ezer ember kiszolgálására kell a közszolgáltatásait „kifejlesztenie, továbbfejlesztenie”. Ez azonban nem lehetséges, ha városhatárokban és nem agglomerációs logikában gondolkodunk – erről is beszélt dr. Cser-Palkovics András a Tarsoly Egyesület Közéleti Klubjának rendezvényén, amelyen Székesfehérvár és agglomerációjának jövőjéről volt szó.

„Város, agglomeráció, régió – A jövő településfejlesztési irányai” címmel várta az érdeklődőket a TARSOLY Ifjúságért Egyesület és az MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság Közéleti klubja arra az előadásra, amelyen Székesfehérvár polgármestere osztotta meg gondolatait a város régióközponti fejlődésének, fejlesztésének lehetőségeivel kapcsolatban. A megjelenteket Sipos András köszöntötte, majd átadta a szót dr. Cser-Palkovics Andrásnak, aki immár harmadik alkalommal volt a Közéleti Klub vendége.

Amint Székesfehérvár polgármestere kiemelte, véleménye szerint a települési önkormányzat legfőbb feladata a közösségépítés, minden más pedig ebből következik. Ebben a mindenkori polgármesternek és a képviselőtestületnek kiemelt feladata van. „Még ha nem is ugyanazt gondoljuk a világról, fontos azokat a témákat keresni, amelyek mentén értelmes, érdemi párbeszéd alakulhat ki Székesfehérvár lakói, közösségei között.” – hangsúlyozta a polgármester, aki szerint a kérdés arról is szól, „skype-os, messengeres nagypapa, nagymama leszünk-e”, azaz helyben, elérhető távolságban fognak-e élni a mi unokáink, vagy a világ másik részén? A fiatalok számára ma már ugyanis csak egy tényező a sok közül a jó munkahely megtalálása, de ha a szülővárosuk nem teremti meg az élhető, minden szempontból kényelmes környezetet és életminőséget, akkor a fiatalok akár a világ másik részén élhetnek.

A jövő városfejlesztését nem lehet a közigazgatási határon belül értelmezni: habár a vármegyeszékhely állandó lakossága hivatalosan valamivel több mint 93 ezer fő, a fehérvári háziorvosoknál leadott egészségügyi kártyák száma 110 ezer, ami sokkal valósabb adat az itt lakók számát tekintve. Ugyancsak beszédes adat, hogy Budapest után Fehérvár esetében a legmagasabb, napi 32 ezer fő az ingázók száma. Az államtól érkező normatív támogatás azonban az ő esetükben nem Fehérvárra, hanem arra a településre érkezik, ahol állandó lakosként be vannak jelentve. Ezen adatokhoz képest még megdöbbentőbb az OECD városkutatási módszertana alapján elvégzett számítás, amely azt mutatja meg, hogy egy agglomerációval körbevett régióközpontnak hány emberre kell a város közszolgáltatásait fejlesztenie. Székesfehérvár esetében ez 260 ezernél is nagyobb lakosságszámot jelent, azaz ennyi embert kell a városnak kiszolgálnia – elemezte a helyzetet a polgármester, aki szerint a jövő iránya nem lehet más, mint a szoros együttműködés Várpalota, Veszprém, Mór, illetve a Velencei-tó térségével.

Ezek európai léptékben kis távolságok: ha Veszprémben van állatkert, akkor oda Fehérvárról el lehet utazni, ha pedig Székesfehérváron működik egy kiváló balettszínház és egy szimfonikus zenekar – márpedig működik –, akkor őket itt kell megnézni, meghallgatni, s ezt a kulturális tevékenységet az államnak is segítenie kell. Ahhoz, hogy Székesfehérvár a Közép-Dunántúl valódi központja legyen, szükséges az agglomerációs fejlesztés. A 2038-as millennium, Szent István halálának ezeréves jubileuma sem pusztán csak arról szól, hogy méltó módon emlékezzen a város Esztergommal, Veszprémmel közösen, hanem egy olyan fejlesztési program is, amit – függetlenül attól, hogy éppen ki a polgármester – a város végigvisz.

Az előadást követően számos témában kérdeztek és kaptak válaszokat a résztvevők Székesfehérvár polgármesterétől.

(ÖKK, fotó: Kiss László)