A Magyar Kézilabda Szövetség elsőfokon döntést hozott a 2024/2045-re beadott klublicenc-kérelmekről. Az Alba Fehérvár KC ezúttal rögtön első körben megkapta az NB I-es licencet, míg a második vonalból (NB I/B) papíron kiesett Gárdony-Pázmánd NKK szerencsés bennmaradó lett, mivel az NB II északkelet csoportjában 1. helyen végző Gödi SE nem adott be klublicenc-kérelmet az NB I/B-re, így az MKSZ Nevezés és bajnoki osztályba sorolás szabályai értelmében a szereplési jog az NB I/B-ből kieső csapatok közül előrébb végző, 13. helyezett Gárdony-Pázmánd NKK csapatát illeti meg, amely beadta licenc-kérelmét a másodosztályra és meg is kapta azt.
Érdekesség, hogy a hölgyeknél a 2010-es évek egyik hazai élcsapata, az Érd, amely egy évvel ezelőtt búcsúzott az élvonaltól, miután anyagi, majd sportszakmai tekintetben is meggyengült, első körben nem kapott licencet az NB I/B-re sem, így – ha másodfokon nem változik a helyzet -, rögtön alászáll a harmadik vonalba.
Éppen oda, hol a 2019-es EHF-kupagyőztes, a még 2023-ban is dobogóért küzdő, majd szét- és kieső (egyből két osztállyal lejjebb sorolt) Siófok KC is szerepel jelenleg, mivel csak a 2. helyen végzett csoportjában és nem jutott fel a másodosztályba.
0 hozzászólás