Szoros küzdelemben 3-2-re legyőzte idegenben a bajnoki címvédő Kaposvárt a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a MÁV Előre Foxconn, ám a továbbjutáshoz a hazai 1-3 okán ez nem volt elegendő, a szükséges 3-0 vagy 3-1 csak álom maradt. A fehérvári egyletnél Pesti 13, Koci és Janke 10-10 pontot szerzett, úgy, hogy az utolsó két szettben már pihentek.
A tartaléksor ismét jól szállt be, Sebestyénnek és Boának másfél szett szett elég volt 8, illetve 7 ponthoz, nem először bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, s nem véletlenül játszottak már a válogatottban is.
A találkozó úgy kezdődött, ahogy a Loki megálmodta, végig irányítva, simán 25-19-re behúzta ezt a szettet, ám mielőtt nagyon örülhettek volna Dávid Zoltán játékosai, ugyanilyen magabiztossággal hozta a második játszmát a somogyi alakulat, amely lendületből a harmadikat is megnyerte, ezzel pedig el is döntötte a továbbjutás kérdését, ezért nem volt csoda, hogy a folytatásban mindkét egylet sort cserélt.
A fehérvári fiatalok jól játszva sikerrel abszolválták ezt a két szettet, így a mérkőzést is, 3-2-re, de az elődöntő így sem jött össze. Újra megállapíthattuk, hogy a Kaposvár nyerő embere Baróti, aki most is döntő faktor volt, főleg a harmadik játékrészben, amikor a legjobban kellett, főleg hajrában szórta a pontokat, leütés, blokk, ász nyitások, egyszerűen vele nem tud semmit sem kezdeni a MÁV Előre, hiába készül rá, hiába tudja, hogy mit és hogyan csinál, ha elkapja a fonalat, nincs ellene orvosság.
A kupában idén sem lesz siker, ugyanakkor a bajnokságban még 10 kör után egyedül veretlen a Loki és a MEVZA-ligában is sanszos négyes döntőre, hiszen ötből négy meccset megnyert eddig az alapszakaszban, amivel a 2. helyen áll jelenleg.
A következő feladat az Extraligában vár Dávid Zoltán fiaira, akik január 20-án, szombaton 19.00 órakor a legjobb négybe pályázó, jelenleg 5. helyezett Kecskemét vendégeként lépnek pályára, majd egy héttel később a 2. helyen tanyázó, ám két meccsel előrébb tartó DEAC-ot fogadják a VOK-ban 18.00 órakor. Egyik sem lesz sétagalopp, ugyanakkor a papírforma a Loki mellett szól.
0 hozzászólás