Egységben az erő! – fókuszban a CPAC konferencia

Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője volt szerdán az estébe nyúló „Egységben az erő! – beszélgetés a budapesti nemzetközi konferenciáról” című rendezvény főszereplője.

A Hiemer-házban Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, a Fidesz városi elnöke köszöntötte a részvevőket rendezők, a KDNP Székesfehérvári Alapszervezete és a Fidesz Székesfehérvári Szervezete által szervezett eseményen, hangsúlyozva, hogy a fókusztémával kapcsolatban nagyon sok fontos információval gazdagodhatnak a jelenlévők.

Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője valóban számos fontos témát érintett előadásában, melynek fókuszában a május elején Budapesten megrendezett CPAC Hungary konferencia állt. A CPAC eredetileg a ’70-es évek óta az amerikai jobboldal éves nagygyűlése volt, az első európai fórumot tavaly szervezte meg az Alapjogokért Központ a magyar fővárosban. Az akkor az „Isten, haza, család” értékvilágára összpontosító, több mint 1500 embert – köztük közel 200 külföldi döntéshozót, újságírót, influenszert – megmozgató rendezvény óriási érdeklődést váltott ki, éppen úgy, mint a mostani, „Együtt erő vagyunk” mottóval megrendezésre került esemény, amelynek fő szónoka ebben az évben is Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt.

Szikra Levente kiemelte, hogy a CPAC Hungary sikerét mi sem jelzi jobban, mint a baloldal, illetve az ő médiaérdekeltségeik élénk érdeklődése és kritikái a konferencia kapcsán. „A baloldali média is szokott érdeklődni és megpróbálkoznak valahogy mindig bejutni a konferenciára, lencsevégre kapni a vendégeket, felszólalókat, tehát az sokatmondó szerintem, hogy őket is rendkívüli módon érdekli ez a dolog és mindig megpróbálják támadni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ha a baloldal támad valamit ami jobboldali, akkor az jobboldali szempontból jó úton halad, úgyhogy én nagy sikernek értékelem a konferenciát és szerintem fontos dolog, hogy Magyarország el tudott hozni egy ilyen fontos eseményt”

Az Alapjogokért Központ elemzője azt is kiemelte, hogy a konferencia életre hívásának egyik fő célja volt összehozni azokat az embereket, szervezeteket, pártokat, akik a legfontosabb dolgokban egyetértenek, de nincs közöttük folyamatos és érdemi kommunikáció. „Néha elfelejtjük, hogy a nemzetközi kapcsolatokban mennyire fontos az, hogy kiálljunk egymás mellett, hiszen nagyon sok olyan ember, párt, szervezet van mindenütt, aki azért egyetértenek velünk a legfontosabb alapvető dolgokban, csak éppen gyakran ezek az emberek nem találkoznak egymással. Ahogy mondani szoktuk: a nemzeti erők nemzetközi összefogása, ez az egyik legfontosabb célja CPAC konferenciának. „

Szikra Levente szerint a CPAC Hungary súlyát és jelentőségét jelzi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök újra elvállalta a vezérszónok szerepét, s a tavalyi után idén is rendkívül fontos vezérelvek mentén haladva sokak számára iránymutató beszédet tartott. „Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Miniszterelnök Úr másodszor is elfogadta a meghívásunkat. Már a tavalyi felszólalása is mintaadó beszéd volt még az amerikai jobboldal számára is, hogy milyen lépéseken keresztül vezet az út a sikeres jobboldali kormányzásig, az idei beszédben pedig összefoglalta azokat a veszélyeket, amelyekkel mostanában szembesülünk, amelyekből sajnos elég sok van, hiszen nem csak háború dúl a szomszédunkban, de energiaválsággal is küzdünk, migrációs nyomás alatt is vagyunk, folyamatosan érkeznek Európába az illegális migránsok, tehát rendkívül sok veszéllyel, problémával nézünk szembe egyszerre, és az ilyen veszélyek elleni sikeres jobboldali politikáról beszélt Orbán Viktor az idei felszólalásában, illetve összefoglalta a három nagyon fontos állítást, amit a jobboldal mostanában megtesz: a „no migration, no gender, no war”, tehát elutasítjuk a migrációt, a gender ideológiát, propagandát és a háborút. Ez az a három legfontosabb üzenet, ami az ő beszédében is megjelent és amivel azt gondolom, hogy mi itt a jobb oldalon mindannyian azonosulni tudunk és ezen keretek között szervezzük meg magunkat”

Az elemző rámutatott arra is, hogy Orbán Viktor mellett fontos eleme volt a konferenciának a korábbi amerikai elnök, Donald Trump üzenete, aki a tavalyi után az idei CPAC-n is fontosnak tartotta hallatni a hangját. „Nem kell hosszasan ecsetelnem, mennyire fontos az, ha egy amerikai elnök – mégha most nincs is hivatalban – felfigyel egy ilyen nem éppen világhatalmi tényező méretű országra, mint a miénk. Egy olyan elnök, akinek a hivatali ideje alatt az Egyesült Államok semmilyen fegyveres konfliktust nem indított el senkivel szemben. Elgondolkodtató, hogy ennek dacára nem kapott egyetlen Nobel-békedíjat sem, miközben pl Obama, akinek a regnálása idején két háborúban is részt vállalt az USA, kétszer is díjazott volt. Mindettől függetlenül Trump elnöksége sok tekintetben igen sikeres volt, hogy mit ne mondjak, a magyar-amerikai kapcsolatok is kiemelkedően jók voltak…”

Szikra Levente a Brüsszel által ránk (is) erőltetni szándékozó migrációs kvótarendszerről szóló csomagjáról is részletesen szólt, kiemelve, hogy ebben az ügyben Lengyelország is teljes mértékben a mi oldalunkon van, ők sem tartják elfogadhatónak a gyakorlatilag diktátummal felérő határozatot, amely súlyosan büntetné (ha egy tagország nem hajlandó befogadni migránsokat, akkor bevándorlóként mintegy nyolcmillió forintnak megfelelő összeget kellene fizetnie fejenként) azokat az országokat, amelyek nem vállalnak részt az Európába számolatlanul és ellenőrizetlenül beözönlő illegális migránsok befogadásából, hangsúlyozva, hogy éppen Magyarország bizonyította leginkább lojalitását és segítőkészségét az ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása után rögtön azzal, hogy a háború érintette országból hozzánk menekülőket befogadta és ellátta, s teszi ezt folyamatosan. Tehát arról szó sincs, hogy Magyarország migrációellenes volna! Ellenben csak az igazoltan bajban lévő, országukat kényszerből és ideiglenes szándékkal elhagyóknak nyújt segítséget, az ellenőrizhetetlenül, iratok nélkül tömegével Európába áramló, nem ritkán 6-7 országon is keresztülhaladó illegális migránsoknak nem.

Az elemző figyelmeztetett: dacára annak, hogy mi és a lengyelek is egyértelműen elutasítjuk az EU migrációs csomagját, de több más ország sincs egyértelműen mellette, „nem áll jól a szénánk”. Nincs ez az ügy lefutva, Magyarország mindent megtesz azért, hogy akarata ellenére ne kelljen illegális migránsokat befogadnia, de hatalmas a nyomás rajta, így ez egy kifejezetten nehéz és kemény csata lesz.

Az esemény végén a közönség kérdései, felvetései is elsősorban a migránskérdéssel voltak kapcsolatosak, de a közeljövő európai választásaira is kiterjedtek, pl a lengyel vagy a spanyol választásokra, azok jobboldali esélyeire is, amelyek jelenleg jónak tűnnek, de egyik esetében sem garantálható a biztos siker. A média fontosságáról, közvéleményformáló erejéről is szó esett. Elhangzott, hogy mára mindkét oldal felismerte a médiában rejlő erőt, ezért ezen a területen is nagy verseny van, így fontos, hogy ki milyen üzenetekkel, mennyire hiteles médiatartalommal tud szolgálni az embereknek. A hozzászólók, kérdezők között volt Székesfehérvár korábbi polgármestere és országgyűlési képviselője, Balsay István és Horváth Miklósné önkormányzati képviselő is.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-06-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This