Férfi kézilabda BL: nem dőlt el semmi Veszprémben

Szerző: Mátay Balázs

2023-05-11

Egyenlő erők küzdelmében 29-29-es döntetlen született a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén Veszprémben, ahol a lengyel Kielce volt az ellenfele a hazai alakulatnak.

Az a Kielce, amely hónapokig a profi lét szélén táncolt, mivel hirtelen kiszállt a főszponzora, és az utolsó utáni pillanatban érkezett helyette új, akkor amikor már úgy tűnt, nincs remény. Azonban végül megmenekült a lengyelek kirakatcsapata, így nem sztárjai nélkül, becsületből jöttek a bakonyi városba, hanem teljes „fegyverzetben”, újra minden tekintetben komoly seregként.

A komolyság és az erő érződött is a „Dujsebajev-klán” (apa az edző, két fia a csapat tagja) vezérelte csapat produkcióján, mivel már a meccs elejétől koncentrált, jó kézilabdát mutatott, hamar elhúzott 4 góllal, s ezt az előnyét a második félidő közepéig sikeresen menedzselte is, végig vezetett.

Ekkorra aztán nagy nehezen utolérte a Veszprém, amely jó lendületét kihasználva vezetett is két góllal, de nem sokáig, néhány perccel később újra a lengyelek álltak jobban. A véghajrában aztán felváltva estek a gólok, s végül igazságos döntetlen született. Az, hogy ez mire lesz elég a visszavágón, nem tudni, de az biztos, hogy hasonlóan kiegyenlített, izgalmas találkozónak ígérkezik a jövő heti összecsapás.

A mai meccsen Momir Ilics csapatában El-Dera 6, Remili és Strlek 5-5, Mahé és Gasper Marguc 4-4 gólt szerzett, a kapuban pedig Corrales remekelt.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-05-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This