Vastaps a gálateremben

Szerző: garanddesign

2021-08-06

Bár még nagyon fiatal, már saját énekstúdiót vezet és tudatosan építi zene pályáját Zsigmond Lala. A keszthelyi származású énekest a Fehérvár Hangja különdíjasaként ismerhette meg néhány éve a közönség, nem véletlen, hogy éppen az egykori királyi koronázóvárosban nyitott éneksulit, amely egyre népszerűbb. Egyéni és csoportos órákat is ad tanítványainak Lala, akinek munkáját rendkívül elhivatottan és lelkesen segíti menedzserként és a legtöbb esetben alkotótársként Kátai Ádám. Mindketten igencsak elégedettek lehetnek csapatukkal, amely már a musicalek világában is villogtatja oroszlánkörmeit. A minap éppen Zalakaroson arattak igen komoly közönségsikert a Dzsungel könyve rövidített verziójával.

A Hotel Karos Spa gálatermében már az előadás előtt két órával lázas készülődés, próba folyt, miközben a nyári csúcs közepén a legtöbben a termálfürdőben áztatták magukat, netán ping-pongoztak az aulában, vagy éppen a közeli vásári kavalkádon múlatták az időt, nem véletlenül tette fel egymás között a kérdést néhány kísérő szülő és segítő: lesz itt vajon közönség? Nos, jelentem, igen! Szinte varázsütésre pontban este fél nyolckor megindult a gálaterem felé a vendégáradat, s mire a kis Lala-csapat elkezdte műsorát a színpadon, már nem volt ülőhely. Összesen mintegy 200-an férhettek és fértek is be a terembe, ami tényleg nagy dolog, mert – valljuk meg őszintén – egy wellness hotelben és fürdő komplexumban legkevésbé ifjoncok musical előadására kíváncsiak a vendégek.

Dacára minden várakozásnak, nemcsak ott volt az a mnitegy 200 ember, hanem véresre is tapsolta a tenyerét. Nem is tehetett mást, mert Zsigmond Lala ifjú növendékei igencsak színvonalas produkciót tettek ki a szűk kis színpadra. Az előadás végén már el is vonultak az öltözőbe a kis művészpalánták, még mindig zúgott a vastaps. Bár már besötétedett, este fél 10 is elmúlt, amikor elindultunk a helyszínről, a félhomályban a búcsúkézfogáskor mintht csillogott volna Lala és Ádám szeme, aligha véletleneül s aligha érdemtelenül. Hogy szokták ezt mondani? Ezért érdemes csinálni! Valóban, ezért mindenképpen.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by garanddesign

2021-08-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Hermann – 110 év zene

Hermann – 110 év zene

Gálahangversennyel ünnepli alapításának 110 éves évfordulóját a Hermann László Zeneiskola. A Szent István Hitoktatási...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami